Repülés

Stoderzinken

Budapestről kevesebb, mint 500km. Autóval lehet feljutni, régebben fizetős volt az út. Gröbmingből könnyen meg lehet találni, ki van táblázva. A leszálló közvetlen a hegy lábánál van, nagy szélzsákkal, közvetlen az út mellett. Van egy kisebb étterem az út túlfelén parkolóval, ott lehet napijegyet venni 3 Euróért. Minket lebeszéltek róla :) Megpróbáltuk, azt mondták, ma nem kell :)

Jó napokon a helyi klub szervez felszállítást 5 Euróért. A leszálló felett 100m-rel van egy kötélpálya, ahol a fák között kiépített pályákon lehet közlekedni biztosítva. Ennek van árnyékos parkolója.

Autóval egészen az út végéig fel kell menni. Onnan a hegycsúcs felé vezető ösvényt követve kb. 10 perc alatt feljutunk az új starthelyre. Egy sárkányos rámpa mellett van egy magyar starthelyekhez szokott pilótának kényelmes déli starthely, amit ott csak a haladóbbaknak javasolnak. A Haustermik itt száll el, kellemesen ki lehet tererni felette. Viszont balos (keleti) szélben rotoros, sokat süllyed az ember, mire kiér balra a sziklafal elé.

Ha feljebb megyünk még kb. 150m-rel, akkor majdnem teljesen a csúcson van egy Milka-tehenes füves starthely, kicsit szélesebb tartományban startolható DK-DNy között. A gerinc túlfelén É irányba is lehet startolni, késő délután arra fúj rá a szél.

A leggyakoribb táv az Enns völgyének végigtolása: először Ny-ra, a Dachstein előtt, majd vissza, aztán balra Grimming, és vissza. Balra a hegy végén be lehet fordulni ÉNy-nak, arra is egy kellemes völgy van, valamint jobbra, a Dachstein után is É-ra a Lammertalba. Az utóbbi kicsit izgalmasabb, de magasan kivitelezhető. A Dachstein mögött viszont a Krippenstein-plató ijesztően néz ki, bár állítólag siklásból kiadja :)

Stoderzinken

Egész hosszú tavaszi szünetet kaptak a gyerekek, bár a megelőző szombaton még suli volt. Ezt a hétvégét apa Ruhpoldingban töltötte. Ott azt mondták, az egész következő hét jó idő lesz az Alpokban. A meteo alapján is úgy tűnt. Hétfő este hazajött. Kedden Óbuda volt, délután ott repültem. Útközben eldöntöttük, hogy a szerdát már Ausztriában töltjük. Két éjszakára terveztük, így maradt idő nyulazni és családot látogatni hétvégén. Tortát sütni, tojást festeni nem, és sonkát főzni is csak késve, de nem baj.

Délután összecsomagoltunk, éjfélkor lefeküdtünk, hatkor elindultunk, délre megérkeztünk.

A Stoderzinkenen három ernyő lejtőzött, majd leszállt. Bementünk fizetni napijegyet, de azt mondták, ma nem kell :) Fent némi pakolászás után elindultunk. Az új starthelyet hamar megtaláltuk, kb. tíz perc volt a kocsitól. De nagyon keleties volt rá a szél, és nem tudtam, hogy egyáltalán startolható-e délután. Felmentünk a csúcsra. Elég fáradt volt a társaság, ráadásul a gyönyörű idő ellenére az olvadozó havon kellett menni. Útközben apa talált egy kígyót, állítólag mi is ott mentünk el mellette. Egy helyi turista figyelmeztette, hogy veszélyes. Vipera Berus volt.

A fenti starthelyen szintén balos volt a szél. Ahova szembefújt volna, ott nagy hó volt, szakadékkal az alján, onnan nem szerettem volna startolni. Sétáltunk kicsit, aztán láttunk egy csapat ernyőst feljönni. A helyi klub vezetője volt két kezdővel. Beszéltünk vele, levizsgáztatott, hátha oktatást is el tud adni :) Átmentem, repülhettem. A szél szerinte is balos volt, de elmegy. Kikérdeztük a többi starthelyről is, aztán finoman céloztak rá, hogy örülnének, ha festenék nekik :) Kipakoltam, közben az alsó starthelyről kitekert valaki. Én is elmentem. Utólag apa mesélte, hogy elég csúnyácska startokat mutattak be az oktatóval egyetemben :) Kicsit lejtőztem, majdnem le is rohadtam, mert a balos szélben a hegy bal felén próbáltam megélni… A helyi termik pedig jobbra lakik :) Kitekertem szépen, magassági rekordot döntöttem :) Az Alpok összes hegye ott volt a lábaim alatt. Az ismerősöket megnéztem, a többit is próbáltam megjegyezni; a fényképezőgép sajnos a kocsiban maradt. Sajnos elkezdett a fejem fájni, ezért leszálltam. A piciny családom egy óra múlva ért le értem, ugyanis a déli oldalon próbáltak lejönni, és állandóan beszakadtak a hóba. Kerestünk szállást, vacsiztunk, fürödtünk, aztán aludtunk.

Másnap apa kezdett, elment a Dachsteinig, aztán vissza.

Aztán én jöttem. Ezt repültem. Leírni még nem tudom, egyelőre annyit, hogy sok éves álmom vált valóra :)))

Leszállás után még elmentünk mászni Untergrimmingbe. Vissza kellett fordulni, mert elkezdett csöpögni az eső, de végül nem áztunk meg.

Harmadik nap összecsomagoltunk, elbúcsúztunk, fölmentünk a hegyre. Ugyan előző nap úgy gondoltam, én már nem akarok többet repülni, mert megrepültem, amire vágytam. Ennek ellenére úgy ébredtem fel, hogy akkor most meg kell nézni Gosaut felülről :) De a szél nem így akarta. DK fújt a magasban, ez a Stoderzinken tetején a startolható erősség környékén volt. Egy versenyernyős elstartolt, de nem győzött meg. Alig haladt előre. Lementünk, és megnéztük a Grimming aljában a vízesést. A Stausee-ig nem tudtunk felmenni. Aztán Bzümi megfürdött a patakban :) Egy kávé után hazaindultunk. Még utolsó percben elértünk a Türkensturzhoz, ahol kis eltévedés után pont sötétedésre tudtuk befejezni a mászást. Éjfélre kissé álmosan itthon voltunk.

Nyárvégi vegyes

A nyári szünet végére terveztünk egy hosszabb nyaralást. Az időjárás nem kedvezett, augusztus 20-a után nem látszott három egymást követő jó nap. Zoli ragaszkodott Olaszországhoz, akkor is, ha sokat kell utazni. Tehát a terv: a két jó napból az elsőn utazunk :(((, ezért megállunk repülni, másnap Dolomitok; utána átmegyünk Szlovéniába, ott jobb idő lesz; hazafele pedig beugrunk Gerlitzenre az akróversenyre.

(more…)

Loser

Hallstattból kb. fél óra alatt lehet ideérni. A starthely 1650m, a szintkülönbség közel 1000. A hegy gyönyörű, egész furcsa formákat láthatunk kicsiben és nagyban is. Van egy kis tó, és egy Klettersteig a csúcsra. Ezenkívül gyönyörű kilátás nyílik a Dachsteinra is.
Altaussee-ből vezet fel a fizető út. A leszálló a központtól a tó felé esik, nagy parkoló van előtte és szélzsák. Az út túlfelén levő Amtshaus szálloda bejáratánál levő információs irodában vehetünk kedvezményes siklóernyős jegyet az útra, így 15 Euró helyett 10-ből megúszhatjuk (2010.) Ehhez név, rendszám, liszenszsorszám, aláírás és a pénz kell. Igazolni nem kellett. Feljebb, de még a fizetőkapu előtt is vehetünk a Hagan Lodge recepcióján, ami a felvonóval szemben van.
Felérve a parkolóbólmár látszik a starthelyen levő szélzsák, kb. az út folytatásában egy dombtetőn. Van egy sokkal nagyobb, és könnyebben észrevehető a parkoló fölött jóval, de ott nem találtam starthelyet. Repülés közben viszont jól jön. Állítólag van DNy-i starthely is, de azt nem találtuk meg. Feljebb mászva biztos el lehet startolni ebbe az irányba is.

Krippenstein

A Hallstaetter See déli partjt határoló sziklafalak közül kiugró Krippenstein tetejéről startolhatunk. A szintkülönbség 1580m (2100m AMSL), a táj gyönyörű, így egy szimpla lecsúszás is megéri.

A felvonó Obertraunból indul, siklóernyős jegyet kell kérni,az ugyanis a szimpla gyerekjegynél is lényegesen olcsóbb. Cserébe föl kell cipelni a zsákot :) A felvonó második állomásáig kell felmenni, onnan öt perc séta a csúcshoz vezető emelkedőn.
Nyugatra lehet startolni, így gyenge nyugati alapszélnél optimális. Ilyenkor az alapszél ráfúj a hegyre, mivel egy kiugró csúcs. Északra is van valami startolható terület, a felvonókötél túlfelére kell hozzá átgyalogolni, de én ott nem jártam.

A starthely elhagyása után a sziklafalnak köszönhetően azonnal nagy magasságunk van, a tó fölött biztonságtechnikázni is szoktak.

Tekerni ezen az oldalon nem sikerült, bár a starthely lejtője tartogatott. Ehelyett a szembehegy közepénél lehet fellejtőzni, majd a gerincről kitekerni. A tó felőli részen levő gyönyörű déli sziklafal csábít ugyan, de mivel belóg a völgyszélbe, rotort találunk előtte. A délutáni lehetőség az obertrauni völgyben jobbra haladva elérni a kb. 1500m magas DNy-i sziklafalat. Mivel erre fúj a völgyszél és feltehetőleg az alapszél is, szerintem tuti befutó.
Leszálló a felvonóhoz vezető út közelében, közvetlenül a Traun partján, az egyik focipálya mellett (ebből 6 van a közelben, plusz a völgyben beljebb is sok leszállható mező van). A leszálló nagy, a völgyszélbe áll, szélzsákkal. Viszont hajtani a focipálya “nézőterén” illik, hogy hagyjunk helyet a sárkányosoknak is. Itt a kép közepén levő mező.
Amikor mi voltunk, a híd melletti parkolóból folyamatosan volt felszállítás a felvonóhoz. Árat nem tudok, de az út kb. 5 perc kocsival, nem hinném, hogy drága. Gyalog sok, mert 100-150m a szintkülönbség.

Hallstatt 2010.

Június 22-éig volt még érvényes az osztrák autópálya-matricánk, szerettük volna még egy utazásra kihasználni. Feltétel volt még, hogy legalább három éjszakát tudjunk kinttölteni. Szerencsére a vasárnapi hidegfront után hétfőtől jó időt ígértek az Alpokba, majd péntektől ismét rosszat, így az utolsó négy nap pont jónak tűnt :)

Hallstatt már rég tervben volt, régi álmom teljesült volna egy krippensteini lecsúszással. A gyerekek is szerettek volna felmenni egy hegyre, mi a Losert ajánlottuk nekik, oda autónként kell fizetni. A tandemernyőt is betettük, bár elég kevés esély volt a megfelelő időben, megfelelő starthelyen jó időjárást kifogni. Így két szólóernyő, egy tandem, egy normál beülő plusz egy gyerek, két mentőernyő, négy Klettersteig-szet, öt bukósisak, egy sátor matracokkal és hálózsákokkal, egy szék, egy gördeszka, négy napi váltóruha és két gyerek utazott velünk egy személyautóban. A kalaptartó azért otthon maradt.

Hétfő korai indulással délre oda is értünk. Útközben több felhősáv alatt is átmentünk, erős szél fújt, és Krippenstein felhőben volt, ezért nem mentünk föl repülni. Este volt néhány lecsúszás, amikor kilógott a hegy a felhőből, de nem maradtunk le sokról. Pancsoltunk a tóban, Blulu “véletlenül” ruhástul beleesett :) Állítólag 19 fokos, de az szerintem csak a tűző napon a lépcső felett mérve :) Bementünk a kempingbe, ahol a néni azt mondta, hogy ha nincs foglalva helyünk, akkor nem tud adni. Aztán megkérdezte, hogy hány éjszaka. Mondtam: három. Azt mondta, egy éjszakára lenne. Újabb kör: mekkora a sátrunk? Mondtam: nagy, négy személyre. Úgy nem fog menni. Végül a kemping sarkában egy hatalmas, árnyékos placcról megkérdezte, hogy elég-e nekünk. Persze :) Még az autónak is jutott hely, sőt net is volt.

Elmentünk mászni az új Echernwandsteigra. Ez úgy nézett ki, hogy a sátorból kilépve egy hatalmas sziklafalat láttunk, amin a többi fotóval ellentétben nem volt bejelölve az út :) A kempingből tíz perc az út a beszálláshoz, ami azért is zseniális, mert a hallstatti parkolóra ingünk-gatyánk kifizethettük volna. Útközben egy kertben fiatal nyuszikat láttunk, nagyon aranyosak voltak. Kicsit tartottam az úttól, mivel d-s volt, de szerintem még könnyebb volt, mint a c-s Danielsberg. Kicsit elszámoltuk a magasságot, mivel kiderült, hogy három létra van; és elég meleg is volt. Jól elfáradtunk, mire felmásztunk a 400m szintkülönbségen. Fönt birkát simogattunk, majd lefele megnéztük a sóvezetéket és a Mühlbach-vízesést. Szedtünk füvet a nyusziknak :) Az üzlet persze bezárt, így a kempingben szerzett langyos tej mellé megettük a maradék útravalót vacsira, megnéztük a tavat, zuhanyoztunk, aztán beestünk az ágyba (hálózsákba).

Másnap hétkor ébresztett a harang, és ez ezután minden reggel így volt. A kempinggel szomszédos kápolnában harangoztak a sátrunk fölött. Mosakodás, nyolcra vásárlás, tej, rántotta. Felhő nem sok, irány a Loser. Megnéztük a leszállót, szereztünk kedvezményes siklóernyős jegyet. Fönt gyönyörű volt.


Rengeteg tanfolyamos repült sorban, némelyik át is repült már a termiken. Dani volt az első, aki kitekert. A gyerekek ebihalakat üldöztek a tóban, kicsit sétáltunk. Az idő túl jó volt, viszont a hegy nagyon tagolt, így apa nem tudott visszaszállni.

Az én köröm jött. A helyiek elfogytak, a nap se sütötte a starthelyet, nagyon oldalas volt. A bajor hegyományőrző csoport és rengeteg turista nézte a startomat, ami az oldalszélben a fülcsukó hevederbe akadt fékkel elég ronda lett. Már a leszálló felé tartva sikerült kitekernem, megnéztem a csúcsot felhőalapról, és elindultam a tó túlfelére. Egy 1200m magas púp tetejére számítottam a következő emelést. Találtam is egy 1m/s körülit, amiből türelmesen tekerve 4 lett, majd a fejem fölé nőtt egy szép kumó. Balra el, a Grundlsee északi oldalán levő gerinc lett volna a cél velem egyvonalban. De már a nyugati oldal élt, ezért kicsit rettegve megnézhettem közelről a földről már megcsodált sziklafalat, ami az Altaussee keleti felén volt. Olyan sokat csúsztam hátra amíg keresgéltem, hogy a Loser csak egy siklásnyira volt. Módosult a terv, inkább visszamegyek bezárni. A leszálló viszont rázós volt, össze-vissza forgott a szél, az ernyőm állandóan ki akart tekerni, én viszont úszni akartam, mert nagyon meleg volt. Leszálltam, kerestünk egy szabadstrandot (leparkolni nem vol egyszerű), a víz jéghideg. Viszont beállt a völgyszél, ezért alkalmasnak tűnt tandemezni a leszálló. Most a starthely nem stimmelt, teljesen hátulról sütött a nap, néha már hátszél volt. A klettersteigra kevés volt az idő, meg fáradtak is voltunk, ezért inkább egy fagyi és kávé után a Waldbach völgyében sétáltunk. Kicsit eltévedtünk (hiába, rég jártunk erre), de végül megnéztük a Gletschergartent és a vízesést is. A szüleim kedvéért ideírom, hogy a sétára vittünk egy üveg sört is :) Pizza zum Mitnehmen, újabb sör, zuhany, alvás.

Harmadik nap. Felhőmentes, kék ég, amire megreggeliztünk és összepakoltunk, már csúsztak Krippensteinról. Hatalmas tömeg a felvonóhoz, egy helyi pilóta szerint az időjárás nem is lehetne jobb, ezért beálltunk a sorba. A siklóernyős jegy olcsóbb, mint a gyerek. Én mentem föl. Sokkal szebb volt, mint amire emlékeztem. A Dachstein, mintha egy ugrással elérhető lett volna, olyan látótávolság volt. Ideális startszél, a levegő is nyugis. Fényképezőgép ismét nem volt nálam, így próbáltam minél többet megjegyezni a látványból.


Dani rögtön tandemmel kezdte, elhitte nekem a helyzetjelentést. Zozó volt az első. Jó sokára startoltak, még át kellett cippzározni az ernyőt, meg persze mentőernyőcsere még a parkolóban, öltözködés. Hihetetlen, de 2100m-en jól éreztem magam egy szál ujjatlan pólóban, overál se kellett volna. Bluluval pancsoltunk, szegényt üldözték a bögölyök, meg volt egy hőscincér is; aztán összeszedtük a fiúkat a leszállóban. A gyengécske szél ellenére szép leszállást láttunk, Bzümi fel volt dobva, hogy repült, rohant elém boldogan :)))

Blulu jött. A szél kicsit oldalas lett, meg lekésék a felső felvonót, megnézték a múzeumot, sétáltak a hegytetőn, fotóztak, majd repültek is. Kicsit még tekerésztek is, megnézték a Seewandot, meg a szembehegyet, sőt Blulu vágyott spirálja is belefért. Addig Zozó gördeszkázott, nyusziztunk, fagyiztunk, apának és Blulunak is vittünk. Persze az utóbbit Bzümi ette meg :)

Iszonyú meleg volt egész nap, ezért a strand mellett döntöttünk. Szereztünk hideg sört. Nyulak ismét, Blulu se maradjon ki. Meg kell állapítsam, az osztrák nyulak sem okosabbak, mint Achmed. Bedobtuk nekik a pitypangot, erre előrohant hét nyuszi, és körbe-körbe rohangászott a ketrecben, nem találták meg. Mikor az egyiknek meglett, pillanatok alatt körégyűltek, és fölették. Utána játszótér, Blulu már megint “beleesett” a vízbe, pizza, alvás, éjszaka hullócsillagnézés.

Utolsó nap. Lebontottuk a sátrat, bepakoltunk, nem tudom, hogy fért be. Sétáltunk Hallstattban, megkerestük a halárust, és vettünk füstölt pisztrángot. Becsomagoltam két kiló jéggel, simán kibírta hazáig. Dani fizetett a kempingben, indulás. Postalmklamm volt a mai cél. Már megint rettentő meleg, bíztunk benne, hogy a víz mellett jobb lesz. Árnyékban jó volt, de a patakhoz nem lehetett lejutni. Nekem nem lesz kedvencem ez az út. Ugyan az első négy függőhídon nagyon jól szórakoztunk, igazából láttunk már szebb szurdokot is.

Utána jó sok felfelé gyaloglás után értünk a Gamsleckenwandhoz. Szerencsére már árnyékos volt. Hosszabb d-s szakasszal indult, tényleg meg kellett küzdeni vele, de sok lépés volt, és biztonságosan be lehetett kötni. Utána még sok-sok fölgyaloglás, egy újabb híd, ahol nem lehetett lemenni a vízhez, aztán lefele 400m. Egy tehénitatót találtunk, kicsit megmosakodtunk. Nem sokkal a parkoló alatt le lehetett jutni a patakhoz. Szokásos jéghideg víz, kövek, viszont Blulu talált apával egy kis öblöt, ahol családi (fél)nudista fürdést rendeztünk. Blulu megint összetűzésbe került a bögölyökkel :(((

Hazafele grillcsirke, kávé, meleg, kávé, meleg, meleg, forró, forró… A ház harminc fokos, de épp fúj a szél, szellőztessünk. Nyulak megvannak, zuhany. Blulu morgott ugyan egy kicsit, amikor a tejesdoboznyi jégkockát mellé raktam a kádba játszani, hogy ő megfagy :)

A fotókig még nem jutottam el, most 33 fok van, ki se pakoltam még. A sátor kint szárad, ugyanis a kempingben minden éjjel 15 fokra hűlt az idő, és csöpögött a harmat mindenen…

Gerlitzen, Sillian, Dolomiten, Emberger :)

Gyorsan összepakoltam, a gyerekeket leadtam az angoltáborba, és visszahúztam apához, aki az annenheimi kempingben múlatta a fullstallokat.

(more…)

Gerlitzen 2010.

május 22-24. Pünkösd

Itthon hetek óta folyamatosan zuhogott az eső, nem lehetett repülni. Ausztriába se mondtak igazán jó időt, ahhoz még messzebbre kellett volna menni. Gondolkodtunk, hogy egyáltalán elinduljunk-e. Aztán úgy tűnt, hogy kirándulni legalább jó lesz, ott nem zavar az esős északi szél.
(more…)

Szlovénia 2009.

1.nap

Boka-forrás

2.nap

3.nap

Kanin-túra

4.nap

Prisank-túra

5.nap

6.nap

Werfenweng 2008/2.

1.nap
Most szerencsére jobb időt fogtunk ki. Már a megérkezés után tudtunk repülni: apa egy fél órát, és én is húsz percet.

2.nap
Másnap reggel apa kezdett, megvolt az Eiskogel és a Hochthron is, de aztán befelhősödött és leszállt. Mi eközben a szállástól sétáltunk az Eiskogel felé, meg akartuk nézni a barlangot közelebbről, de nem jutott rá sok időnk. Én is fölmentem, de a felhők miatt nem sokat adott.  Még apa is húzott gyorsan egy spirált.
3.nap
Néhány felhős csúszkálás és vásárlás után kiderült az ég: már megint nem nekem.
4. nap
Felhő, lecsúsztam. Apa föl, felhő el. Na, azért én is visszamentem, de elég alacsony volt a felhőalap. Apa vissza, mi a strandra. Azt hittük, leszáll mellénk, de épp kitekert: egész a Tenneckig jutott. Megnézte a jégbarlang szikláit, majd leszállt a szállásunk mellé. 1:42
5.nap
Most már kell valamit alakítani: nagy elhatározással és a nyúllal fölmentem, korai keleti start, és hurrá! meglett az Eiskogel. A hegymászók is akkortájt értek föl, integettek. A Hochthron felhőben volt, én meg leszálltam.

Ezután tandemkör jött Zozóval. Persze nekik már följebbszállt a felhőalap, szépen körberepülték a Hochthront. Bzümi azóta is emlegeti, milyen sziklás volt :) Mi Bluluval strandoltunk.
6.nap
Blulu tandem is kell. Ugyan nekik nem sikerült a csókosszájú, de egész jót repültek. Én is csúsztam egyet a felhős ég alatt… Hát, itt gondolkodtam, mi legyen, és végül visszamentem. Egyedül voltam ernyővel. Gyors start, azonnal kitekertem három modellel együtt. A helyi tandempilóták játszottak velük ( meg velem :), amíg fizető utasra vártak. Át a sziklásra, Hochthron megvolt, brutál hatos emelésből. Kicsit nyugiba menekültem. Még egy szép tekerés, majd egy spirál, és indulhattunk is haza.

Több, mint nyolc óra repülés, és ebből mindenkinek jutott!

Még kirándultunk egy nagyot, visszamentünk a Kitzlochklammba megnézni a barlangot zseblámpával. Épp zárásra értünk oda, nem is fizettünk :)

« Vissza - Következő »