Werfenweng

Sulivégi Gasteinertal magányosan

Csak mi ünnepeltük a suli végét az Alpokban, a gyerekek még itthon küzdöttek az utolsó felelésekkel, dolgozatokkal. Sajnos, az utolsó percben kiderült, hogy Ambrus mégse tud jönni, pedig már le volt foglalva a nikolsdorfi repülőtérhez legközelebb eső szállás. Így gyorsan átterveztük az úticélt, különösen, hogy az északi oldalra egy picit jobb időt jósoltak. Gastein lett megint.

(more…)

Gasteinertal

Ismét egy hosszú hétvégi kirándulás kettesben :) Nem is egészen hétvégi, valahogy a jó idő péntek-szombatra esett…

Fényképek már megint nincsenek :(

(more…)

Werfenweng+Pinzgau

Sajnos elég keveset tudtam repülni mostanában, így ez a nyaralás már nagyon rámfért. Kicsit aggódtam, hogy minden rendben lesz-e, de szerencsére minden jól sikerült :)

(more…)

Ennstal 2.

Visszamentünk két éjszakára a Dachsteinhoz. Vonzott a befejezetlen repülés után, hátha most sikerül. Nem utolsó sorban pont Ramsauban árultak pont olyan kisnyulakat, amire épp vágytam :)

(more…)

Werfenweng 2008/2.

1.nap
Most szerencsére jobb időt fogtunk ki. Már a megérkezés után tudtunk repülni: apa egy fél órát, és én is húsz percet.

2.nap
Másnap reggel apa kezdett, megvolt az Eiskogel és a Hochthron is, de aztán befelhősödött és leszállt. Mi eközben a szállástól sétáltunk az Eiskogel felé, meg akartuk nézni a barlangot közelebbről, de nem jutott rá sok időnk. Én is fölmentem, de a felhők miatt nem sokat adott.  Még apa is húzott gyorsan egy spirált.
3.nap
Néhány felhős csúszkálás és vásárlás után kiderült az ég: már megint nem nekem.
4. nap
Felhő, lecsúsztam. Apa föl, felhő el. Na, azért én is visszamentem, de elég alacsony volt a felhőalap. Apa vissza, mi a strandra. Azt hittük, leszáll mellénk, de épp kitekert: egész a Tenneckig jutott. Megnézte a jégbarlang szikláit, majd leszállt a szállásunk mellé. 1:42
5.nap
Most már kell valamit alakítani: nagy elhatározással és a nyúllal fölmentem, korai keleti start, és hurrá! meglett az Eiskogel. A hegymászók is akkortájt értek föl, integettek. A Hochthron felhőben volt, én meg leszálltam.

Ezután tandemkör jött Zozóval. Persze nekik már följebbszállt a felhőalap, szépen körberepülték a Hochthront. Bzümi azóta is emlegeti, milyen sziklás volt :) Mi Bluluval strandoltunk.
6.nap
Blulu tandem is kell. Ugyan nekik nem sikerült a csókosszájú, de egész jót repültek. Én is csúsztam egyet a felhős ég alatt… Hát, itt gondolkodtam, mi legyen, és végül visszamentem. Egyedül voltam ernyővel. Gyors start, azonnal kitekertem három modellel együtt. A helyi tandempilóták játszottak velük ( meg velem :), amíg fizető utasra vártak. Át a sziklásra, Hochthron megvolt, brutál hatos emelésből. Kicsit nyugiba menekültem. Még egy szép tekerés, majd egy spirál, és indulhattunk is haza.

Több, mint nyolc óra repülés, és ebből mindenkinek jutott!

Még kirándultunk egy nagyot, visszamentünk a Kitzlochklammba megnézni a barlangot zseblámpával. Épp zárásra értünk oda, nem is fizettünk :)

Embergeralm 2009.

Apa május végén Abtenauban versenyzett egy hétig. Összesen három versenynap volt, ebből két brutál repüléssel, a harmadikon sokan lerohadtak az elején. Meg egy nulladik napi Bischling.

Dani az abtenaui verseny után nem rohant haza hozzám jó férj módjára, hanem én mentem hozzá repülni, jó pilótafeleségként :)

Vasárnap reggel, az utolsó napra mentem utána, de azt lefújták. Werfenwengben találkoztunk, még repültem volna egyet, de a föhn közbeszólt…

Tehát irány Embergeralm. Sátor, háromszög :)

(more…)

Werfenweng 2008/1.

Idén is szerveztünk nyárra, a Zell am See-i akróverseny környékére családi repülős nyaralást. Még örültünk is neki, hogy az idén kicsit korábban van (július közepe), talán aktívabb lesz az idő, mint tavaly volt. Hát megkaptuk. A verseny még egész jó (strand)időben lezajlott, na de utána! A maradék öt nap folyamatos szakadó eső :((((

0. nap

Megérkezés, séta.

1. nap

Egész jó idő, de gondoltuk, még ráérünk repülni később, ezért részben a strandról végignéztük a Paranoia utolsó napját.

Törpék:

img_7094img_7126img_7128img_7124

Verseny:

img_7090img_7097

img_7111

img_7113img_7120img_7112img_7106img_7103

2. nap

Másnap még csak kicsit esett az eső, ezért barlangtúrát szerveztünk. A werfeni Rieseneishöhlébe mentünk, ami Európa legnagyobb jégbarlangja. Jó hideg volt. Készültem kesztyűvel és kabáttal, de még így is vacogtunk a végén.

A barlang tényleg gyönyörű. Hatalmas jégcsapok, jégfalak, különböző színben, helyenként csíkosan. Sajnos fotózni nem szabadott. Kettes sorban mentünk, minden pár kapott egy kis gázlámpát. Egyszerre kb. tíz csoport volt bent, a nagyobb termekben láttuk a többieket. Mintha a törpék vonultak volna a lámpácskákkal :))) Nagyon hangulatos volt. A bejárat a legalacsonyabb részen volt, itt volt a leghidegebb, meg az ajtó is szűk volt a barlanghoz képest. Figyelmeztettek, hogy kisebb gyerekeket el fog fújni a szél, amikor kinyitják, de nem hittük. És valóban, az ajtón komoly erőfeszítés volt átjutni, olyan erős volt.

Utána ettünk egy spagettit, és bíztunk benne, hogy javul az idő. Hát nem.

3. nap

Másnap várlátogatás.

Esős madárbemutató, a sasok nem is akartak repülni. Megnéztük a várat, csak csoportosan lehetett bemenni. A sor elég hosszú volt, de Bzümi nagyon szerette volna látni. A sor végéről nem is lehetett látni a bejáratot. Egyszer csak jön egy ürge, és arról kezd beszélni, hogy a nem német nyelvű kísérőre várakozók álljanak át a másik sorba. Miért, van másik sor? Igen, kb. öten álltak benne. Így kielőzve mindenkit, szinte azonnal bejutottunk. Még magyar nyelvű kísérőszöveg is volt az automatán, csak a néni nagyon idegesítő hansúllyal olvasta föl a szöveget. Megtudtam, hogy a Pech szurkot jelent, amit a peches várostromlók nyakába öntöttek forrón. Meg épp megszólalt a négy tonnás harang, amikor a toronyban voltunk. Szerencsétlen, aki épp mászott föl alatta a létrán, szerintem megsüketült.







Erre a délutánra sem javult meg az idő.

A Liechtensteinklammba mentünk kirándulni.






4. nap

Még mindig esik…
Kitzlochklamm






Délután úszás Bad Gasteinban.
5. nap
És még mindig. Újabb klamm: Golling. Itt annyira esett, hogy fotó nem is készült.
Aztán Lammerklamm.


Utána elmentünk Wagrainba, egy uszodába. Egész jól szórakoztunk, volt több csúszda, de kint hideg volt, bent meg tömeg.

6. nap

Még mindig nem volt repülhető, de azért fülmentünk Bischlingre, ha már volt egy ingyen jegyünk.

Aztán Salzburg fele haza. Megnéztük az állatkertet, aztán áfonyát ettünk.

Majd a sörmúzeum. Vicces volt utána hazamenni, de errefelé lehet egy sör után vezetni. Helyenként pedig észnél kellett lenni, mert szakadt az eső.

Werfenweng

A felvonó felső állomásának neve Bischlinghöhe, van, aki így ismeri a starthelyet.

Az alsó állomás pedig Zaglauban van, de ez a név nem nagyon ismert :)

Repülés

Bischlingtől északra húzódik a Tennengebirge Ény-K irányban, a közepén kiugró Hochthron csúccsal. Első számú cél erre átjutni. Starthely felett kb. 300 m-ről már jó eséllyel át lehet érni a nagyhegyre.

Távrepülésre az északi irányon kívül minden alkalmas, erre viszont Hallein és Salzburg légtere miatt nem nagyon merészkedhetünk. A Tennengebirge fölött, és annak az ÉK-i oldalán érdekes légterek vannak, próbálj utánanézni.

Sziklák

Sziklák

Helyiek

Helyiek

Családi kirándulásnak is kellemes. A kilátás gyönyörű, alpesi viszonylatban is kiemelkedően szép. 2008-tól szerdánként és szombatonként madárbemutató van, a családi jegy 10 Euro. A fönti Alm, sajnos, elég drága :( és a kiszolgálás sem a megszokott…

A faluban sok étterem, cukrászda található. Elég kis hely, ezért minden elérhető gyalog vagy a kölcsönözhető biciklivel. A strand vize szép tiszta, de sajnos nagyon hideg. Magasan vagyunk…

Strand

Strand

Starthely a strandról

Starthely a strandról

A felvonó honlapja – nyitvatartás, meteo, árak.

Starthely:

A starthely 1885 m AMSL, a felvonó kb. 900 m-t emelkedik.

Kelet

A felvonó épületétől meglepő módon keletre esik, kb. másfél percen belül elérhető. Egymás mellett nem fér el három ernyőnél több, viszonylag rövid is, de elég meredek. Belefér egy tandem belefutó, de osztrák viszonylatban szűk. Délelőtt-délben startolható. Ugyan sokszor előfordul, hogy a nyugati oldalon is szembeszél van délelőtt, de ha nem csak lecsúszásra számítunk, akkor érdemesebb innen indulni. A termikek a kék starthely közötti dombocskáról szakadnak le, innen egyszerűbb odajutni. Siklásból meg lehet kerülni a hegyet, de nem érdemes sokáig kísérletezni a visszagirheléssel, mert ugyan van néhány leszálló a völgyben kijjebb, de néhány óra visszaszállításra számítani kell.

Dél

A dombocska tetején, a szélzsák alól lehet startolni. Laposka, nem hiszem, hogy megérné.

Nyugat

Ez van a felvonó mellett. Szép, kényelmes, néha tehenes :) Én egy órát vártam, hogy a főkolompos esetleg arrébbmenjen, de inkább csak jött a többi is. A helyi ember szerint nem gond, ráüvöltött, aztán felhúzta az ernyőt. A tehén gyorsan odébbállt 5 m-rel.

Ja, a felvonókötélre itt sem illik rászállni.

Leszálló

A felvonó épülete előtt, néhány házzal lejjebb. A felvonó mellé is le lehet szállni, bár van néhány nagyfesz és felvonókábel. Csak a helyi akrósokat láttam itt. A leszállóban szélzsák, és jó időben igen erős völgyszél van. Ha nem érnél vissza a nagyhegytől, akkor is bőven találsz leszállót. De Ausztriában mindenütt szabály: csak levágott mezőre szebad landolni!

Visszanézve a hegyre:

Starthely a kép közepén, leszálló a jobb alsó sarokban.

Megközelítés:

A8-as autópályán D felől a pfarrwerfeni lehajtó (nagyon rövig, tényleg 40 km/h! ) után jobbra, egészen az út végéig.

Salzburg felől érkezve bonyolultabb a helyzet, ebből az irányból nincs közvetlen lehajtó. Werfenen át, a táblákat követve, innen is megtalálható.

Szállás

Rendkívül változatos árak… Olcsóbbat a werfenwengi főtértől távolodva találhatsz.