2014

Szlovén ősz

A szokásos lijaki repülés volt a cél, persze kirándulással, tengernézéssel és fagyival. Apu azt mondta, hogy csoki-vaníliát kér :)

(more…)

Dolomitok

Szokásos őszi Dolomitok-túrát terveztünk. Ambrus is jött volna, de a jóidős héten végül mégis dolgoznia kellett… Nélküle az idő se lett az igazi :(((

(more…)

Gyors Embergeralm

Valaminek még nagyon gyorsan kellett történnie az idén nyáron. A szünet utolsó két hetében nem volt jó idő, állandóan esett. Egyszer már javulót ígértek, össze is csomagoltam egy hétre, aztán mégse lett jó. Már elkezdtem kicsomagolni, amikor véletlenül megláttuk, hogy két repülőnap lesz egymás után :) Kivettem egy pár ruhát, újra elővettük a sátrat, és indultunk. Minden percet ki kellett használni :)

(more…)

Dachstein sok esővel

És igazából Dachstein nélkül…

Két hetünk volt családi nyaralásra. Kb. 6 napot terveztünk, de az időjárás miatt sehogy se jött össze. Itthon is monszun volt, szinte minden nap esett az eső. Az Alpokban se várhattunk álom repülőidőt, de legalább olyan legyen, hogy ki tudjunk jönni a sátorból. A szóba jöhető utolsó napokra jósoltak némi napsütést, bár eső is volt minden napra. Ráadásul minden nap változott az előrejelzés. Mindegy, elindultunk.

(more…)

Gasteinertal

Ismét egy hosszú hétvégi kirándulás kettesben :) Nem is egészen hétvégi, valahogy a jó idő péntek-szombatra esett…

Fényképek már megint nincsenek :(

(more…)

Pünkösdi királyság Ambrussal :)

Kezdetben Apa facebookozott… Aztán jött az ige. Ambrus keresett útitársat az Oberdrautalba, hogy legyen, aki érte megy, ha vitorlával terepre száll. Mivel az útiköltséget ő állta, azt hittem, túljelentkezés lesz. Gondoltuk, Apa elmehetne vele, bár nem tud utánfutóval vezetni. Aztán megtudtuk, hogy az idén nem lesz angoltábor a gyerekeknek, így nem tudunk kettesben repülni menni. Most viszont még jól ki lehetne hozni a suli utolsó két hetében valamikor, hogy a Nagyiéktól menjenek suliba, még haza is ugorhatnak nyulazni. Bepróbáltuk Ambrusnál, hátha a régi ismeretségre való tekintettel némi elsőbbséget élvezünk a nagyszámú jelentkezővel szemben :) De nem volt rá szükség, mert mások nem szeretnek repülni. Főleg nem az Alpokban. Pláne nem Ausztriában. Így mi hárman mentünk, akik az osztrák nyaralás gondolatára is táncra perdülünk örömünkben :))) A többiek maradjanak csak a földhöz ragadva.

(more…)