Visszamentünk két éjszakára a Dachsteinhoz. Vonzott a befejezetlen repülés után, hátha most sikerül. Nem utolsó sorban pont Ramsauban árultak pont olyan kisnyulakat, amire épp vágytam :)

1. nap

Korán indultunk, délre már a Stoderzinken leszállóban voltunk. Felvittünk egy stoppost, majd én is felstoppoltam :) Ugyanis levittem a kocsit, Dani meg felvitte az ernyőm. Egész jól összejött, pedig kicsit aggódtam. Jó idő volt, de megint ÉNy-i szél. A Dachstein felé nem lehetett menni, és ismét hátulról lehetett lejtőzni a hegyet. Ez apának jó, ő még nem járt a Grimmingen. Felajánlottam, hogy érte megyek, repüljön csak. Én majd holnap megyek távra!

Apa azonnal kitekert, de mire én utánamentem, már vége volt az emelésének. Ott girheltem a hegyen, alig tudtam kiemelkedni. Lifteztem a kápolna és a kereszt között stílusosan :) Dani elindult Kelet felé. Aztán végre egy termikkel feljebb jutottam. Átnéztem a Kammspitzére, de nem adta. Elmentem leszállni, aztán meggondondoltam magam, de már nem értem vissza. Közben megláttam Danit a Grimming fölött tekerni. Bíztam benne, hogy azért nem lopja el a hegyemet :) Leszálltam, épp csak összeszedtem az ernyőm, amikor megláttam felém siklani :) Még szóltam neki, hogy fordítva fúj a szél, mint kéne neki, és le is szállt mellém :) Én hajtogattam, ő felment a kocsiért. Nem messze tettem le, árnyékos helyem volt.

Elég meleg volt, ezért beugrottunk Aichba strandolni. Mostanra melegedett a víz, bár így is hideg volt. Viszont zuhanyozni csak hideggel lehetett. Én még időben észrevettem, de Dani már beszappanozta magát :P

A Dachstein kempinget választottuk. Vadregényes helyen, a hegyek közt. A kilátást is a hegyek takarták el :) Olyan meredek, hogy a csúszdához nem kell létra. A vendégek nagy része hegymászó. Most nekik jó idő lehetett, ugyanis nem volt szabad hely. A néni azt mondta, hogy állítsuk fel a sátrat a kertjében, majd másnap átköltözünk, addigra lesz hely. Kicsit sajnált, hogy milyen sokat kell majd gyalogolnunk a mosdóhoz. Nem kellett, ugyanis az egész kemping alig volt nagyobb, mint a kertünk.

Gyors sátorállítás után elcsábultunk egy tányér levesre és egy pohár borra. Remélem, a néni elszámolta csak, különben drága hely lenne :(

2. nap

Ébredés, rántotta, meteo, apának nem volt térereje, így itt nem zavarták :) Átköltöztünk a sátorral, aztán összevesztünk a néni lányával/húgával, mert beálltunk a kocsival a sátor mellé. A kijelölt parkolóban nem volt hely.

Mára is nyugati szelet mondtak, így inkább Bischlingre mentünk. Nekem is jól hangzott, oda közelebb van Gosau.

Pont az ebédszünetre értünk oda. Nem nagyon siettünk, rengeteg ernyős volt, és egyelőre nem tudtak föntmaradni. Inkább leültünk fagyizni. Egyébként is későn induló időt jósoltak. Mikor ismét kinyitott a felvonó, mi mentünk fel az elsővel. Fent is tömeg volt, az idő meg nem volt tökéletes. Kék ég, kis hátszél. Vártunk egy órát, szétnéztünk hátra. A terv az volt, hogy ha sikerül kitekernem, akkor hátramegyek. Innen még távolabbinak tűnt a Dachstein, mint amire emlékeztem. Apa azt állította, hogy csak egy termiket kell fogjak, abból már elérem a Rötelsteint. Én azt se találtam, hogy melyik hegyen kéne keresnem. Ő azt mondta, hogy levegőből egyértelmű lesz. Legalább húsz kilométer, szél nincs nagyon, de ezerrel magasabbra kéne odaérni :( Mindegy, lássuk. Ha nekem nem sikerül kiemelkedni, akkor ő megy távra, egyébként szétnéz a Hochthronon, esetleg a Hochkönigen, nagyon esetleg benéz a Königseere.

Eltstartoltam. Éppcsak megtartott. A déli sípálya fölött girheltünk, miközben fent némi ÉNy fújt. Végülis kitekertem. Én. Elsőnek, a legmagasabbra. Rettentő sokat küzdöttem vele. Hátramentem a következő púpra. Még soha nem láttam ilyen magasról a Tennengebirgét. Gyönyörű volt. Fotózni nem volt sok időm, próbáltam még feljebbjutni. Kivételesen én voltam feljebb, Dani nehezen kitekert.

Innen nézve is nagyon messzi volt a Dachstein :( És még mindig nem láttam, melyik az az egyértelmű púp, amerre mennem kéne. Becéloztam a legközelebbit. Nagyon biztatóan nézett ki: a DNy-i oldala kicsit kopasz volt, telibe sütötte a nap. Emögött egy meredek letörés volt, és egy katlan délre. Abból is ide szállt volna a termik. De útközben szinte végig süllyedt. Nem a megszokott hárommal, hanem 4-5m/s volt folyamatosan. Épp csak beértem a púp fölé. Utolsó pillanatig vártam, hogy megjöjjön az emelés, de nem. A süllyedés enyhült, de emelni sehol nem akart. Délies oldak kilőve, lássuk az ÉNy-it. A szél onnan fúj. -0,5m/s volt a legtöbb, amit adott. Nézzük a leszállót. Még volt némi magasságom, így a keleti oldalt is megnézhettem, kizárásos alapon. A völgyszélnek szerintem ebben a völgyben délről kéne fújnia. Sajnos nem találtam zászlót, és a fákon se láttam, hogy milyen a szél. Fent északi volt. Elég nagy leszállót választottam, kétszer meggondoltam magam a széliránnyal kapcsolatban, de végül mégis hátszelesre sikerült. Belefért. De nagyon dühös voltam. Legalább szétnéztem volna fent, vagy fotóztam volna. Milyen gyönyörű volt! Ehelyett egy beláthatatlan távra indultam ennyire gyenge időben :(

Dani még levegőben volt, mikor összecsomagoltam. Ez épp az a táv volt, ahonnan nehéz visszajutni, megrepülni viszont nem érdemes. Találtam egy buszmegállót a sarkon, 15 perccel később jött a busz, bevitt Ebenbe. Onnan Bischofshofenbe, majd Werfenbe, majd Werfenwengbe kellett volna buszoznom. És ezek nem jártak túl sűrűn.

Szerencsére apa hívott, hogy leszállt, jön értem. Megvártam Ebenben, aztán vásároltunk, és visszamentünk a kempingbe.

Jött a szokásos: megállunk-nem, majd később-visszafordulunk-itt még rosszabb-ott jó lenne-most már a csalánon is átmegyek. Megpróbáltunk lemenni a patakhoz :) Végül sikerült. Aztán leültünk Dachsteinruhéba enni. Tényleg nyugodt volt. Hihetetlen az a kis zug a hatalmas hegy alatt. Aztán kevésbé volt csak nyugodt. Elkezdett villámlani. Pedig az előrejelzés szerint itt nem lehet zivatarra számítani. Kaptunk belőle, aztán továbbállt. Amíg esett, lezuhanyoztunk (meleg vízzel :) Megsütöttük a lazacot zseblámpafénynél, és elaludtam.

3. nap

Összepakoltunk.

Erre a napra zivatart jósoltak, ezért megpróbáltam sietni. Apa még dolgozott útközben, aztán felmentünk a Stoderzinkenre. Nagyon erős DNy fújt, így nem mertük levinni a kocsit. Hétfő délután nehéz lehet visszastoppolni. A starthelyre menet összefutottunk egy magyarral, aki a fenti étteremben dolgozott. Neki se volt ötlete, hogy hogyan lehet feljutni a kocsiért. Ő nem repült, de szerinte is erős volt a szél. Aznapra nem számítottak nagy forgalomra, olyan meleg volt, hogy mindenki strandra ment inkább.

Napoztam, le is égtem: a lábszáram zokni-mintásra, meg a hasamon is lett egy csík :) Én föladtam a repülést, nagyon erős volt; apa nem. Aztán elstartoltak föntről, ott inkább  balos volt. Nem vállaltam, hogy ernyővel felmászok. Így Dani elstartolt, én meg levittem a kocsit. Lefele menet láttam Ny-ról visszaérni, de a leszállóból nézve nem láttam.

A következő részt csak fanatikus nyúlrajongók értenék meg, ezért rövidre fogom. Vettem  egy nyulat Ramsauban. Hoztam nyúlszállítót, már előző nap lebeszéltem, elhoztam, hazaszállítottam.

Útközben felszedtem Danit, aki egész Liezenig repült. Utolsó percben bevásároltunk. Utána még megálltunk egyet fürdeni a Gaishorn am See-i Seeben :) Nem volt szép, de folyt.

Irány haza. A zivataroknak nyoma se volt…