Krisz honlapja

Nagyon jó mászás, kevés felesleges gyaloglással. Egy d-s résszel indul, fele magasság körül ki lehet szállni. Szerintem mindenképp érdemes egészen felmászni. A legnehezebb pont (E) egyben a legszebb is: egy kiugró, negatív sziklaperemet kell megkerülni, szerencsére csak traverzben :) A szikla annyira kiugró, hogy gyakorlatilag a falu fölött lebeg az ember :) Még pilótaként is kellemes élmény, holott közel a föld :)))

Egy-két lépés nehéz csak igazán, de a többi helyen is sok erő kell. Sok kellemesen kitett rész van.

A Silberkarklammban a szurdokban kiépített lépcsős út helyett mehetünk a sziklafalon is. A vízhez így csak az elején tudunk lemenni, de a vízesést jó szögből láthatjuk :)
A mászás nem túl izgalmas, bár a kötélhidat szeretem :) Utána sok lépés van, inkább mászókaszerű. C/D-nek hirdetik, de nem igazán nehéz.
Könnyű megtalálni, a Klamm bejárata után (2,80 EUR a belépőjegy) pár percig még az úton kell menni, aztán a patak túlfelére visz a kötélhíd. A kiszállás után kis kerülővel a Silberkaralmhoz érünk. Innen van egy másik Klettersteig is, az valamivel könnyebb, de én nm próbáltam. A Vízesés mellett van egy létra, ha már úgyis beülőben vagyunk, érdemes rá felnézni.
Visszafele választhatjuk a szurdokban haladó utat, vagy a magasabbat a túloldalon.

Három Klettersteig is van Mayrhofenből. Ugyanoda lehet leparkolni, ugyanoda érkezünk, közte három Klettersteig, több sziklamászóút, és egy meredek gyalogösvény.

A két nehezebbet másztuk meg. Mindkettő kiépített, játszótéri mászókára hasonlított. A nehézséget az adta, hogy mennyi karizom kell a feljutáshoz. Nem különösen izgalmas, de mivel egész lentről indul, így felvonózárás után is járható, edzésképpen érdemes megcsinálni.

Fent jó játszótér, terasz a völgy fölé és ajándék pálinka várja a fáradt mászókat minden rendelés mellé.

2011. július

A gyerekek egy hétre angol táborba mentek a Balatonra, a nyulakat meg rábíztam a szomszédra, így szabadok voltunk :) Sajnos az idő nem nézett ki jónak. Hétfőn reggel indultunk, keddre köztes anticiklont mondtak. Szerdától viszont egyértelműen rossz időt. Akkor még úgy láttuk, hogy az Alpok déli felén jó marad, de nem. Ott még többet esett. Csütörtökön majdnem hazajöttünk. Aztán kihúztuk az esőben, majd még egy napig rossz volt. Szombaton hazaindultunk, mert vasárnapra főnt mondtak. De utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy még egy napot maradunk.

Már előre kinéztük a Zillertalt, hogy megnézhessük a Hintertux gleccsert. Mi mindent megtettünk ennek érdekében.

(more…)

Haidstieg

Már tavaly elindultunk a Preinerwandra. Most csak egy napra terveztük, és a meteo szép időt igért. Útközben próbáltam elképzelni, milyen lesz, hogy a fejem fölött tekernek az ernyők, míg én mászok.

Épp óraátállítás után voltunk, és apa elnézte, így már csak a kocsiba beülve vettük észre, hogy 4:42 helyett 3:42-kor csöngött az óra. Nem vettünk autópálya-matricát az osztrák oldalra, így eléggé kicsúsztunk az időből a végén. Majdnem öt óra lett az út.

Megérkeztünk, leparkoltunk. A kocsiból kiszállva elég nagy szélzaj fogadott: a fenyőket rázta a szél. Összeszedtük a cuccot, elindultunk fölfele. Nekem a rövid alvás miatt elkezdett fájni a fejem. Rengeteget gyalogoltunk fölfele az erdőben, itt viszonylag szélcsend volt. Viszont ahogy kiértünk az erdőből, szélvihar. Szerencsére a fejem már jobban volt. Gondoltuk, ha már eddig feljöttünk, akkor legalább a beszállást megnézzük. A szél majdnem meghiúsította ezt is, ugyanis a kőgörgeteges részen majdnem elfújt  minket. Aztán megláttunk néhány mászó, majd még néhányat, és utánunk is jöttek.

Akkor az első létrát azért kipróbáljuk. Aztán a következőt is. Majd a Fekete Madonnáig. Aztán a keresztig. Így ment végig. Az útra nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy a karabínert fölfújta a szél a kötélen :) Egy kitettebb részen laposkúszásban kellett átmenni. Pihenni nem nagyon lehetett, ha megálltunk, megfagytunk. Egy nyugisabb helyen azért ettünk egy kis csokitortát :) Az volt kéznél :))) Fönt a törpefenyők szélárnyékába próbáltunk leülni, de nem hallottuk egymás szavát. Nem mertem lenézni a sziklafalon, le ne sodorjon a szél. A gyerekek repülőset játszottak. Valahogy most senki sem ült a kereszt körül… Már elég laposan sütött a nap, ezért gyorsan lefele indultunk. Örültünk a törpefenyők után az első fáknak, ez már azt jelentette, hoyg félúton vagyunk. A korai indulás ellenére is csúnyánk ránksötétedett: egy ideig botorkáltunk a félhomályban, de az utolsó fél-egy órát már teljes sötétben tettük meg. Blulu persze félt, de megpróbálta az Esthajnalcsillagot figyelni, hátha az megmenti :) Hullafáradtan estünk be a kocsiba.

Nyáron az út elég melegnek tűnik, de akkor legalább tovább van világos. Leginkább úgy kéne menni legközelebb, hogy lefele elérjük még a felvonót. Mondjuk, akkor sem tudom, hogy jutnánk vissza a kocsihoz. Nagyon kegyetlen volt 950m-t sietve lefele gyalogolni. Mindenkinek volt némi izomláza a nap után. De megcsináltuk!

Sikerült!!!

Megpróbálom elmesélni…

Miért pont a Grimming?

Első látásra szerelem volt. Ez, azt hiszem, 1999-ben történt. Magányosan álló, hihetetlenül meredek, sziklás hegy. A neve leginkább a “zord, kegyetlen” jelentésű “grimmig” német szóra hasonlít, és ez igen találó elnevezés. A hegyre nem vezet fel út, nincs felvonó, étterem se. Azon is csodálkozom, hogy turistaút vezet fel rá. De a hegymászók mindent megmásznak, ami csak az útjukba kerül :) Egy bivakszállás van a tetején végszükség esetére. 2351m, a völgy kb. 800m-en van, így 1500m meredek hegyoldal várt rám :)

Minden alkalommal, amikor erre jártunk, lefotóztuk.

Útközben, mikor Liezen felől megláttuk a hegyet, a lélegzetem is elállt. Még nem láttam ennyire havasan, és hát máshogy nézi az ember, ha másnapra tervezi a megrepülését! Próbáltam mosolyogni hozzá, de a bátorságom fogyott, és egyre lehetetlenebbnek tűnt, hogy egyáltalán bepróbálom…

Azért délután megnéztem a Stoderzinken tetejéről, majd 1000m-rel magasabbról is. Onnan kicsit kisebbnek tűnt :)

Másnap fél háromra terveztem a startot. Addigra fel is értünk. Sajnos balos volt a szél, és amíg kipakoltam, egyre romlott a helyzet. Aztán legalább tíz percet álltam a hevederekkel és fékkel a kezemben, várva, hogy egyáltalán bármi szellő fújdogáljon. A balos alapszél teljesen leállt, néha kis befújás volt inkább jobbról. A startom után nem sokkal még egy élénkebb befújás jött, aztán teljesen szélcsend lett.

Kipakolásnál nagyon bizakodó voltam, de mire elstartoltam, már belenyugodtam, hogy csak lecsúszom. Megpróbáltam a starthely előtt valami magasságot nyerni, de sikertelenül. Aztán kijjebb mentem, és próbáltam balra kijutni a sziklafal elé, de nagyon süllyedt, és lassan haladtam. Biztos voltam benne, hogy kell arra lennie emelésnek, de el is kell jutni odáig. Feladtam. Hátszélbe fordultam, és vészleszállót kezdtem keresni. Aztán jött a “csukjon-rázzon, csak végre emeljen” érzés. Jött. De ahogy föltépett az egyik oldalon, ki is dobott a másikon. Éppcsak egy frontstallgyanú erejéig emelt. Továbbmentem, és megtaláltam! A starthelytől jobbra, a szurdok fölött sikerült kitekerni, 1500m-rel a starthely fölé. Ez bőven az eddigi magasságcsúcsom fölött volt! És még nem ért véget. Fölöttem még a felhőharang miatt nem párásodott, de a völgy felé nézve már felhőalap fölött voltam. Még 100-150m-re tippeltem a fejem fölött az alapot, ezért abbahagytam a tekerést, és elindultam a Grimming irányába. De az emelés tovább erősödött, 6-7-8m/s-ig. Pillanatok alatt a felhőben találtam magam. Fülcsuk, nagyobb fülcsuk, még nagyobb… már csak a középső pár cella van nyitva. Gps-en már korábban benéztem az irányt, tartottam, és beletapostam a gyorsítóba. Egy ideig még úgy is emelt. 3682m AMSL lett a vége. Veszély nem volt, a felhőalap bőven a hegyek felett; egyedül tekertem, magányos is voltam :) Az egy gáz a dél felől sűrűsödő felhők látványa (amíg láttam :) volt. A fejem feletti is akkortájt nőtt össze a Dachstein kumójával, de nem volt különösebben magas.

Kiestem a felhőből, és köztes célpontként becéloztam a Kammspitzét. Nem tartott sokáig. Már előző nap szörnyülködtem a kőbányán, és az abból felszálló por látványán. Meggyőződésem, hogy a megfestett turbulencia rosszabb, mint amit nem látunk :)) Már lecsukott, mire eszembe jutott… Megpróbáltam ügyesen tekerni, hogy bennemaradjak, ott nyugi volt. Megláttam magam alatt egy sárkányt, az megnyugtatott. Nem csak én vagyok ilyen őrült. De pár perc múlva inkább magányra vágytam volna: ugyan az előzőből okulva hamar abbahagytam a tekerést, már megint a felhőben találtam magam.

Innen továbbnézve még volt egy kisebb púp, majd a Stausee után már ott a Grimming!

A kis púp nem adott semmit, csak süllyedtem. A Grimming fölött nem volt felhő, csak mögötte tekert egy vihornya. Hát, mit is mondtam tegnap? Hogy simán be lehet tekerni a hegy mögé? Meg leszállni hátra? Na, most megmutathatom. Választhattam abból, hogy elsiklom a déli oldal előtt, vagy mögötte talán kitekerek. Ha mégsem, akkor az északi fal mögé leszállok. OK, ezt eldöntöttem. De még útban volt a Stausee. Magasan és elölről kerülve terveztem átrepülni, erre most pont fölé repültem. Jó hátra bementem, még a nullát is próbáltam megfogni, aztán a túloldalon elkaptam végre. Innen már tuti volt! Végigcsúsztam a gerinc előtt, tiszta gyogyi volt! 0.8m/s, elengedett fékkel. Mondtam már, hogy hideg volt? A Grimming csupa hó, én 1000m-rel fölötte. Megcsináltam!!!

Hátrafelé a Dachstein, Krippenstein, a Hallstattersee körvonala és a Waldbachtal is látszódott, balra a Loser, a tavalyi háromszögem sziklafala a barlanggal.

Untergrimmingbe készültünk mászni, de a völgy szájához nem mertem leszállni, erősnek tűnt arra a völgyszél. Néztem a leszállókat, előttem a völgyben valahol reptér volt. A Tauern fölött már összeállt, kelet felé még lehetett volna menni. A Grimming keleti falát még mindenképp szerettem volna megnézni, észak felé pedig kellemes leszállók voltak. Körbekerültem a csúcsot a kereszttel, onnan már sajnos süllyedt. Megnéztem az északi oldalt is. Majdnem ugyanazt a mezőt céloztam leszállni, amit a Stausee fölül :)

Leszálltam… Sűrgős volt :) és hideg is. Még egy ideig melegedtem a fekete pulcsikban, de az ernyőmet azért betettem az árnyékba :) Hívtam apát, már türelmetlen volt. Délről egyre romlott az idő, amire visszaértünk, már nem szerettem volna repülni.

Vegyes érzelmekkel gondolok vissza erre a repülésre. Utólag gyönyörű, és nagyon boldog és büszke vagyok, amiért sikerült. De nagyon kemény idő volt fönt, ha nem a Grimming lett volna a cél, valószínűleg rég leszálltam volna.

Másnap rengeteg vihornyát láttunk fölötte, mondtam is, hogy örülhetnek, hogy felfedeztem nekik!

A fényképezőgép lentmaradt sajnos. Az alábbi kép egy webcamről van, abból az időből, amikor repültem. Kicsit csal a kép, a hegy fölötti kumók jóval magasabban és távolabb vannak.

Az Ennstalból közvetlenül a Grimming előtt kell É fele fordulni, Bad Aussee és Hallstatt irányába. A fal sajnos nem a Grimming oldalában van, hanem a másik oldalon. Közvetlen a főút mellett van a parkoló, de csak kerülővel, a falun át, majd az út alatt lehet idejutni. A parkolótól pár perc alatt eljutunk a beszállásig, ki van táblázva.

Vonattal érkezőknek ajánlom: a vasútállomásról egy falnak támasztott létrán fel kell mászni az állomás tetejére, és máris a sziklafal közepén találhatjuk magunkat :)))

Az útvonal nem teljesen összefüggő. A falon rengeteg mászóút van, valószínűleg miattuk készült a Klettersteig, hogy kényelmesebben tudjanak mozogni köztük. A mászás egyáltalán nem nehéz, de elég kitett, jó hely lehet szokni a magasságot. Visszafele csak a vasútállomástól próbáltuk, onnan kellemes séta.

Budapestről kevesebb, mint 500km. Autóval lehet feljutni, régebben fizetős volt az út. Gröbmingből könnyen meg lehet találni, ki van táblázva. A leszálló közvetlen a hegy lábánál van, nagy szélzsákkal, közvetlen az út mellett. Van egy kisebb étterem az út túlfelén parkolóval, ott lehet napijegyet venni 3 Euróért. Minket lebeszéltek róla :) Megpróbáltuk, azt mondták, ma nem kell :)

Jó napokon a helyi klub szervez felszállítást 5 Euróért. A leszálló felett 100m-rel van egy kötélpálya, ahol a fák között kiépített pályákon lehet közlekedni biztosítva. Ennek van árnyékos parkolója.

Autóval egészen az út végéig fel kell menni. Onnan a hegycsúcs felé vezető ösvényt követve kb. 10 perc alatt feljutunk az új starthelyre. Egy sárkányos rámpa mellett van egy magyar starthelyekhez szokott pilótának kényelmes déli starthely, amit ott csak a haladóbbaknak javasolnak. A Haustermik itt száll el, kellemesen ki lehet tererni felette. Viszont balos (keleti) szélben rotoros, sokat süllyed az ember, mire kiér balra a sziklafal elé.

Ha feljebb megyünk még kb. 150m-rel, akkor majdnem teljesen a csúcson van egy Milka-tehenes füves starthely, kicsit szélesebb tartományban startolható DK-DNy között. A gerinc túlfelén É irányba is lehet startolni, késő délután arra fúj rá a szél.

A leggyakoribb táv az Enns völgyének végigtolása: először Ny-ra, a Dachstein előtt, majd vissza, aztán balra Grimming, és vissza. Balra a hegy végén be lehet fordulni ÉNy-nak, arra is egy kellemes völgy van, valamint jobbra, a Dachstein után is É-ra a Lammertalba. Az utóbbi kicsit izgalmasabb, de magasan kivitelezhető. A Dachstein mögött viszont a Krippenstein-plató ijesztően néz ki, bár állítólag siklásból kiadja :)

Egész hosszú tavaszi szünetet kaptak a gyerekek, bár a megelőző szombaton még suli volt. Ezt a hétvégét apa Ruhpoldingban töltötte. Ott azt mondták, az egész következő hét jó idő lesz az Alpokban. A meteo alapján is úgy tűnt. Hétfő este hazajött. Kedden Óbuda volt, délután ott repültem. Útközben eldöntöttük, hogy a szerdát már Ausztriában töltjük. Két éjszakára terveztük, így maradt idő nyulazni és családot látogatni hétvégén. Tortát sütni, tojást festeni nem, és sonkát főzni is csak késve, de nem baj.

Délután összecsomagoltunk, éjfélkor lefeküdtünk, hatkor elindultunk, délre megérkeztünk.

A Stoderzinkenen három ernyő lejtőzött, majd leszállt. Bementünk fizetni napijegyet, de azt mondták, ma nem kell :) Fent némi pakolászás után elindultunk. Az új starthelyet hamar megtaláltuk, kb. tíz perc volt a kocsitól. De nagyon keleties volt rá a szél, és nem tudtam, hogy egyáltalán startolható-e délután. Felmentünk a csúcsra. Elég fáradt volt a társaság, ráadásul a gyönyörű idő ellenére az olvadozó havon kellett menni. Útközben apa talált egy kígyót, állítólag mi is ott mentünk el mellette. Egy helyi turista figyelmeztette, hogy veszélyes. Vipera Berus volt.

A fenti starthelyen szintén balos volt a szél. Ahova szembefújt volna, ott nagy hó volt, szakadékkal az alján, onnan nem szerettem volna startolni. Sétáltunk kicsit, aztán láttunk egy csapat ernyőst feljönni. A helyi klub vezetője volt két kezdővel. Beszéltünk vele, levizsgáztatott, hátha oktatást is el tud adni :) Átmentem, repülhettem. A szél szerinte is balos volt, de elmegy. Kikérdeztük a többi starthelyről is, aztán finoman céloztak rá, hogy örülnének, ha festenék nekik :) Kipakoltam, közben az alsó starthelyről kitekert valaki. Én is elmentem. Utólag apa mesélte, hogy elég csúnyácska startokat mutattak be az oktatóval egyetemben :) Kicsit lejtőztem, majdnem le is rohadtam, mert a balos szélben a hegy bal felén próbáltam megélni… A helyi termik pedig jobbra lakik :) Kitekertem szépen, magassági rekordot döntöttem :) Az Alpok összes hegye ott volt a lábaim alatt. Az ismerősöket megnéztem, a többit is próbáltam megjegyezni; a fényképezőgép sajnos a kocsiban maradt. Sajnos elkezdett a fejem fájni, ezért leszálltam. A piciny családom egy óra múlva ért le értem, ugyanis a déli oldalon próbáltak lejönni, és állandóan beszakadtak a hóba. Kerestünk szállást, vacsiztunk, fürödtünk, aztán aludtunk.

Másnap apa kezdett, elment a Dachsteinig, aztán vissza.

Aztán én jöttem. Ezt repültem. Leírni még nem tudom, egyelőre annyit, hogy sok éves álmom vált valóra :)))

Leszállás után még elmentünk mászni Untergrimmingbe. Vissza kellett fordulni, mert elkezdett csöpögni az eső, de végül nem áztunk meg.

Harmadik nap összecsomagoltunk, elbúcsúztunk, fölmentünk a hegyre. Ugyan előző nap úgy gondoltam, én már nem akarok többet repülni, mert megrepültem, amire vágytam. Ennek ellenére úgy ébredtem fel, hogy akkor most meg kell nézni Gosaut felülről :) De a szél nem így akarta. DK fújt a magasban, ez a Stoderzinken tetején a startolható erősség környékén volt. Egy versenyernyős elstartolt, de nem győzött meg. Alig haladt előre. Lementünk, és megnéztük a Grimming aljában a vízesést. A Stausee-ig nem tudtunk felmenni. Aztán Bzümi megfürdött a patakban :) Egy kávé után hazaindultunk. Még utolsó percben elértünk a Türkensturzhoz, ahol kis eltévedés után pont sötétedésre tudtuk befejezni a mászást. Éjfélre kissé álmosan itthon voltunk.