Hát, az idei évben nem született sok új bejegyzés :( Az őszi szünetben megpróbáltuk behozni a lemaradást :)

Szóval Szlovénia, Lijak volt a terv, mivel a várható időjárás nem ígért sok jót. Nyári gumival indultunk neki, aztán félúton elég sok havat láttunk… Azért elsősorban eső esett, igencsak nagy mennyiségben. Mivel Lijak elég reménytelennek tűnt, továbbmentünk az autópályán Trieszt felé. Még az utolsó dombtetőn is szakadt az eső, de aztán a tenger felé nézve… Ott sütött a nap!!! Nem volt egyszerű lejutni a fürdőszobás szerpentineken, aztán leparkolni se ment gyorsan, de aztán ott voltunk. A tengerparti sétányon. Minden csupa víz volt, de távolabb sütötte a tengert a nap. Medúzát egy darabot se láttunk, de azért szép volt. Szokásomhoz híven belementem a vízbe. Nem is én lettem volna, ha nem :) Elég hideg volt a víz, kint meg pulóverben, dzsekiben álltunk. Aztán a parton sétáltunk, már egy ideje néztük, hogy sorra tűnnek el a hajók az esőfüggöny mögött. A világítótornyos félsziget se volt már látható. Pedig egy fagyi még kell! Már csöpögött az eső a fagyizóhoz érve, mire meglett a fagyink, már szakadt. Nagy futással visszajutottunk a kocsihoz, aztán irány vissza Szlovéia. Ettünk egy finom pizzát (lazacos, kéksajtos, rókagombás) a lijaki leszálló közelében, apa sörözött is hozzá. Aztán mentünk volna a megszokott szállásra, meg is találtuk, de foglalt volt :( Valami libanon-szerű szobát ajánlottak :), nem nagyon értettük a dolgot. Bepróbáltuk az útmutatás alapján, de gyorsan visszafordultunk a földútról, amikor láttuk a rajta átfolyó patakot… Ismét megkérdeztük, de jó helyen voltunk. Nekifutásból átugrottuk/átúsztuk a patakot, megálltunk megcsodálni egy öngyilkosjelölt szalamandrát (persze kikerültük és hagytuk tovább mászni :) mentünk még egy jó darabon, aztán megtaláltuk a kiírást: Sobe Leban. Ez az, tényleg. Apa megalkudott a nénivel, megkaptuk a tetőtéri szobát. Öt ágy volt, de mivel mi csak négyen voltunk, kaptunk kedvezményt. A reggeli ajánlaton gondolkodtunk: 10 Euro volt a reggeli, de már nem akartunk elmenni vásárolni, ezért kértünk. Egyet Power Grid-eztünk, aztán zuhany és aludtunk.

Másnap rájöttünk, hogy bőven megérte reggelit kérni. Szinte terülj-terülj asztalkám volt, minden volt rajta, ami csak eszünkbe juthatott. Kávé-kakaó-tea, kétféle friss kenyér, kalács, sütemény, sonka, sajt, vaj, tojás, gyümölcs, többféle házi lekvár, méz. Talán még a pálinkát is hozzá értették, de az nem ment reggelire :)

Az előző naphoz képest szép időnek tűnt, végre láttuk a napot, de sajnos a hegyek belelógtak a felhőkbe :( Megpróbáltunk helyben sétálni kicsit, de sajnos csurom vizes volt minden. Úgy döntöttünk, hogy nem várunk itt a csodára, legjobb esetben is csak épphogy lehet repülni, aztán ernyőt kell szárítani a leszálló miatt. Irány Piran, a tegnapi viharvert félsziget! Kicsit hosszú volt az út, de a szép. Végignéztük apa tavalyi távjának állomásait (helyenként nagyon féltem volna a levegőben leszálló nélkül; máshol rácsodálkoztam, hogy milyen gyönyörű lehetett!). Itt még minden hegy felhőben volt, de kiérve a tengerpartra kék ég és ragyogó napsütés fogadott. Megérte eljönni, a hegyek felé nézve egész nap csak alacsony felhőket láttunk. A félsziget, aminek a csúcsát céloztuk, álomszép volt. Mediterrán növények, teraszos olajfaligetek, olyan fasor az út két oldalán, hogy szinte alagútban haladtunk. Elég forgalmas helynek tűnt, hatalmas parkolóházzal. Elindultunk sétálni. A vízparton az erős parti szélben sirályok lejtőztek. Az első fagyizót kihagytuk. Megnéztük a kikötőt, a halászokat (egy bácsi remeterákokat szedett ki a csigaházukból, szívesen megmentettünk volna párat :) Aztán az tűnt föl, hogy mindenütt slaggal és szivattyúval látunk embereket, több vízparti étterem zárva volt, némelyiknek az üvege is be volt törve. Nagy csapat ember dobálta a tengerbe a sétányról a köveket. Rájöttünk, hogy az előző napi vihar volt a tettes. Akkora sziklákat hozott ki helyenként, hogy több ember kellett a megemeléséhez. Jópár szépet begyűjtöttünk, visszafele már mindenkinek tele volt az összes zsebe (majdnem lehúzta a nadrágomat :), és a kezünk is foglalt volt, le kellett pakolni, hogy a fagyit meg tudjuk fogni :) Az utolsó tölcsérdarabkákkal sirályokat etettünk. Vicces volt nézni, ahogy az egész raj szárnyra kap egy-egy eldobott falatért.

Az akváriumot végül nem néztük meg, apa még bízott benne, hogy látunk majd medúzát. Hazafele Koperben bevásároltunk, aztán Triesztben ebédeltünk. Zozó pizzát kért, Gyöngyvér olasz lasagne-t akart, de végül csak spagetti volt, apa tengeri herkentyűs rizottót és isteni nyelvhalat evett, én meg megint lazacot, most épp tejszínes mártással és tésztával. Sajnos, a kölönféle tésztákat képtelen vagyok megjegyezni, talán azért, mert számomra tök mindegy, hogy milyen formája van. Kis séta a tengerparton, megnéztük a naplementét, aztán nagy fagyizás. Kipróbáltunk a népszerű játszóteret, még én is pörögtem apával :), a gyerekek jól lefáradtak, így visszamentünk a szállásra. Apa talált egy rövidebb utat az erdőn át (szegény, azóta is ezzel cukkoljuk :) Szóval a szlovén térképen a földutak normális közútként vannak feltüntetve, a gps meg megkereste a legrövidebbet. Kb. négyszer fordultunk vissza, aztán kikapcsoltuk, és toronyiránt mentünk haza… A szálláson fél társasjáték után feladtuk, mindenki álmos volt. Azért felbontottuk az érzésre (na jó, nyelvtudás híján a cimke színe alapján választott) vörösbort, ismét nem csalódtunk. Egyébként a Vipava-völgyében voltunk, innen már volt egy-két jó borról tapasztalatunk. Most lett még egy :)

A második reggelen se panaszkodtunk a reggelire. Talán annyi volt a különbség, hogy most friss palacsintát is kaptunk :) Összepakoltunk, fizettünk, elköszöntünk, elindultunk.Megnéztük a leszállót, aztán beugrottunk Nova Goricába, mielőtt bezár minden. Aztán pár utcával arrébb akartunk, az olasz oldalra. Hát nem kiintett a határőr? Ilyen se volt még… Mi lehetett olyan gyanús rajtunk? Negyed órát váratott, az összes papírunkat átnézte. Apának rövid hajú fotója volt, de a haja azóta megnőtt. Nekem meg persze hosszú, ami most rövid. Zozóé rövidről hosszúra változott, Gyöngyvéré maradt csak az eredeti, de ő igencsak lázad ezellen… Remélem, nem fogja levágni :) Akkor biztos nem engednek át a határon legközelebb. Így megúsztuk végül :)

Felmentünk a starthelyre, most jobbnak tűnt az idő. Állt egy belga rendszámú kocsi a parkolóban, aztán utánunk pár perccel jött egy magyar is. Azt mondták, hogy a másik kocsi is magyar :) Kipakoltunk a starthelyre, útközben találtam pár fenyőpereszkét meg rengeteg ismeretlen gombát. A starthelyen persze mindenki magyar volt :) A helyiek biztos nem jönnek föl ilyen időben :( Apa elstartolt, aztán még egy kicsit néztük. Jött a szokásos felállás: a túlbuzgó kezdők a starthelyen engem aggódó családtagnak néznek, és megpróbálnak megnyugtatni :) Én megemlítem, hogy én is repülök, mire engem néznek kezdőnek. Előbb-utóbb meg kiderül, hogy én tudok többet a helyről és az időjárásról :) Végül a segítőkész kolléga úgy ítélte meg, hogy neki túl durva az idő, összecsomagolt és visszament a kocsihoz. Mi elindultunk a gyerekekkel a sziklaívhez kirándulni, felszerelkezve a házi szilvás-csokis-marcipános kekszekkel. Én abban bíztam, hogy ők ismerik az utat, ők meg bennem :) Közben apa leszállt, próbáltam telefonos segítséget kérni, de pontosabbat ő se tudott mondani. Menjünk keletre, amíg oda nem érünk. Jó, ezt én is tudom, de még csak ernyővel jártam arra. Úgy sokkal közelebbinek tűnt :) Végül csak megtaláltuk. Érdekes volt bicegve lemászni a sziklákon, de megérte. A változatosság kedvéért egy lőrést találtunk. Elég fura hangulata van, hogy Szlovéniában -ahova azért járunk, mert gyönyörű hely és jókat lehet repülni- minden hegyen van egy-két háborúra emlékeztető részlet. Mondjuk a Krn csúcsa, ami a gránátoktól olyan formájú, amilyen, nem nevezhető részletnek… Itt csak két lőrés volt, meg a sziklába vájt barlang egy mellékággal, ahova nem fújt be a szél. Ez kellett is, mert időközben beélénkült a szél, és közeledtek az esőfelhők. Pedig apával már megbeszéltem, hogy jöjjön föl valakivel, mert mire mi leérünk, már késő lesz. Ő feljött a felszállítóbusszal. Vicces lehetett, angolul beszélgetett a mellette ülő sráccal, hogy mit repült. Aztán a srác fordított a barátjának – magyarra :) Végül együtt beszélgettek, kiderült, hogy előző nap lehetett kicsit lejtőzni. Hát most már nem lehetett. Apa ugyan elénkjött a starthelyig, de már nem hozta az ernyőjét. Így együtt áztunk meg :) Aztán ketten jöttek szembe ernyővel, még nevettünk is, hogy remélhhetőleg nem magyarok. Ugyanis Zozó József Attilát tanult, helyenként kissé átköltve. Talán nem lett annyira művészi, mint az eredeti, de jól szórakoztunk. Persze a szembejövők is magyarok voltak, de valahogy nem volt kedvük beszélgetni velünk :) Biztos siettek repülni. Talán az volt a gond, hogy mivel nem álltak velünk szóba, így azt se mondhattuk el nekik, hogy reménytelen a szél, lekésték a jó időt :)

Szavazásra bocsátottuk a kérdést: barlangba menjünk vagy a tengerparta? Valahogy megint a tengerpart nyert. Pedig a barlangot is meg akartuk nézni… Ha meg tengerpart, akkor persze fagyi! Hatalmas adagokat kaptunk, ráadásul mind isteni volt :) Legalább hatféle mogyorófagyiból lehetett választani. Végigkóstoltuk egymásét is. Séta a tengerpartok, a szokásos játszótér, aztán búcsúzóul még egy fagyi. Még így is maradt mogyorós kóstolatlanul :( Nem baj, legalább van miért visszajönni :)))

Két nap múlva itthon olvastuk, hogy Szovéniában a hatalmas esőzések hatására soha nem látott árvíz van… Remélem, amire legközelebb megyünk eláll az eső!