Hosszú családi nyaralásra készültünk, rengeteg programmal és repüléssel. Sajnos, az időjárás és a programok közbeszóltak, de így is jól éreztük magunkat.

1. nap

Megérkeztünk a kempingbe, kaptunk Sommercardot. Ezzel a környék összes strandja és felvonója ingyen használható, és sok más kedvezmény is jár hozzá. Csak bizonyos (drága) szállásokhoz jár, kempingből ez az egyetlen.

Felhős volt az ég, nemrég még esett, vizes volt minden. Felállítottuk a sátrat, lealkudtuk a villanyszámlát, kaptunk hosszabbítót. Hegyre menni nem volt értelme ebben az időben, de egy kis kirándulás jól esett volna. Végül elmentünk vízesést nézni. A Riesenbachfall Karintia legnagyobb vízesése. Ausztriában minden vízesés – legalábbis, amiből pénzt akarnak látni – a létező legnagyobb. Kérdés, miben :) Szóval ez a legnagyobb vízhozamú. Van legmagasabban elhelyezkedő, legmagasabb egyben eső, összességében legmagasabb, meg amit még ki tudtak találni. Valószínűleg legszélesebb is van :))) Nekem a mátrai kirándulás óta még mindig fájt a térdem, ezért kinéztünk egy rövidke körutat. Túrabotot se vittem, mert a vízesés melletti lépcsőkön akartunk felmenni. A legrövidebb csak 50 méterre ment el a kocsitól, és ugyan a vízesés már innen is látszódott, ennél azért hosszabbra (és magasabbra) vágytunk. A másodikról egy újabb vízesést láttunk meg. Danival kisebb vitát nyitottunk arról, hogy vajon ez már a hosszabb út volt-e. Én azt állítottam, hogy igen, de engem is vonzott tovább a patak, és a fejünk fölött átívelő függőhidat sem akartam kihagyni. Kicsit nyögve, de jól szórakozva mentünk tovább. Fent jutalomból málnát és áfonyát szedtünk, és láttunk néhány szép (de mérgező) gombát is. A kiépített út végén úgy éreztem, több lépcsőt már nem akarok, főleg, hogy helyenként visszafele is kéne fölfele menni. Ezért kimásztunk a turistaútra. Jó magasan volt a fejünk fölött, a létra tetejét pedig néhány tehén őrizte :) Viszont felérve már látszódott a tó, ahova nem mertünk elindulni. Leültünk az Alm teraszán, és gyanakaodva méregettük a szakadék fölé kilógatott budit. Gyönyörű faanyagból volt, szivecskés faragással :) Az egyetlen hiba az volt, hogy az ajtók kívülről zárhatóak voltak. Egyébként kellemes csalódás volt, tiszta, rendes, melegvízzel, szappannal; itthonra is elfogadtam volna. Rendeltünk egy kávét, majd megkívántuk a szomszéd asztalhoz kihozott csokis sütit tejszínhabbal. Süti nem is kellett volna nagyon, meg a kávé sem, csak tejszínhab kiskanállal :))) Utána még megnéztük a tó felé a kilátást, apa eltervezte, hogy melyik hegyen akar repülni, aztán lesétáltunk a felső úton. Amikor már kiláttunk a kocsi felé, igencsak meglepődtünk, hogy milyen magasan jártunk. Legalább 400 métert gyalogoltunk föl! Lebotorkáltam valahogy, kissé szégyelltem magam, hogy támogatni kellett.

Gyors vacsi, forró zuhany, altatni senkit se kellett. Viszont az éjszaka iszonyú hideg lett.

2. nap

Szép idő, kék és, reggeli és irány a Stoderzinken! Fura volt hó nélkül látni. Sőt! Kifejezetten meleg volt, és rengeteg turista. A fenti parkolóban nem is tudtunk megállni.

Az alapszél ÉNy-i volt, ami egy déli starthelyre nem ideális :( Egy befújásban elstartoltam, de a hegy előtt egyértelműen rotor volt. Érdemes volt a sziklafal mellett maradni, ott a lejtőszél volt az erősebb :) Kiemelkedve viszont megint érződött a hátszél, és termikem se nagyon akart lenni, elég hamar a leszállóba kerültem.

Viszont az északias szél jó Planaira, így visszamentünk oda családostul. A gyerekeknek beígértük a kalandparkot (Hochseilgarten), amire elvileg ingyen belépőjük lett volna 12 éves korig. A park nagyon jól nézett ki, egyetlen hibának az tűnt, hogy túl nagy, nem fér bele a napba :) Fölmentünk apával, nála kicsit balos volt a szél, de startolható. Megkerestük a kalandpark bejáratát, de a jegyszedő hölgy eléggé elkeserített. Azt mondta, 39 euró lesz. Mondom, van Sommercardunk. Igen, így annyi. És melyik az ingyenes? A bejárat előtti játszótérre mutatott, ahol néhány 3-4 éves gyerek játszadozott beülőben a térdmagasságban futó kötelek között. És ez is csak a gyerekeknek ingyenes, szülői kíséret kötelező. Ez 19 euró lett volna. Mellesleg ott álltam bekötött kézzel, meg mondtam, hogy a gyerekek tapasztalt mászók, de nem engedte őket. Hát, elég nyűgösek lettünk. Viszont nem messze egy nagyon-nagyon jó jásztóteret találtunk, még én is beszálltam játszani. Zozó kissé félve jelentette be, hogy ő ugyan felmászott a magasan levő hintára. Azt meg se merte mondani, hogy ehhez fejjel lefele kellett lógnia :) De az egész játszótéren vastag fenyőzúzalék volt szétterítve, így nem volt túl veszélyes.

Közben apa elstartolt, majd az első perceket igen kreatívan oldotta meg :) Miután átért a fenyők felett, és meggyőződtem róla, hogy le tud szállni a sípályára, akkor megnyugodtam. Negyed óra múlva messze a hegy fölött láttam. A kevésbé kreatív pilóták jóval lejjebb lejtőztek.

A gyerekeket kárpótolandó elmentünk strandolni. Kivételesen szívesebben üldögéltünk bent a melegebb vízben, de azért egyet-egyet csúsztunk a hidegben is.

3. nap

Erre a napra erős szelet és esetleges záport jósoltak. Én ennek megfelelően fejfájással ébredtem :( Szerencsére elmúlt, így délre a Dachstein felvonójánál voltunk. Hatalmas tömeg fogadott, a harmadik parkolóban kaptunk csak helyet, de volt ingyenes felszállítóbusz. Úgyhogy mi, a sportemberek felbuszoztunk :)

Fent egész kellemes idő volt, szélvédett helyeken levettük a kabátot. Némi készülődés után a kedvenc jelenetünk jött: át kellett lépni a korlátot :) Egy nehezebb részen kellett lemászni, aztán tapicskoltunk a hóban. Kivételesen egész könnyen megtaláltuk az utat. Egy nagyon uncsi legyaloglás után végre elkezdhettük. Jó nehéz út volt, hosszabbnak tűnt, mint amennyi valójában volt. A fele után néztük alulról a kilátón állók lábát, azok meg kihajolva fotóztak minket :)

Aztán megláttunk egy ernyőst, aki a Dachsteinról startolt. Mi nem is hoztunk ernyőt, nem tűnt jónak az idő. Kitekert, befelhőzött, aztán hátszélben kisiklott a völgy fölé. A túloldalt már esett egy ideje.

Felértünk, lihegtünk egy picit, fotóztam, erre azt vettem észre, hogy a gyerekeinket filmezik :) Már nézték őket egy ideje, és most kiderült, hogy ők is, mi is magyarok vagyunk. Gratuláltak, kedvesek voltak. Megnéztük felülről, hogy merre jártunk, levettük a felszerelést, és gyorsan elkaptunk egy-egy szendvicset. Siettünk, nehogy bezárjon a gleccsermúzeum. Oda sajnos külön belépőjegyet kellett venni, de ha a felvonón feljöttünk egyszer ingyen, akkor ide már bementünk. Nem hinném, hogy lesz máskor is lehetőségem egy gleccser belsejében sétálni. Maga a múzeum gyakorlatilag egy gleccserbe vájt alagútrendszer. Volt néhány kivilágított jégszobor. Egy gleccserhasadék felé volt nyitva két ablak, abban természetes módon nőttek a jégkristályok. Gyönyörű volt.Az utat folyamatosan érdesítették, mert igencsak csúszott. Fáztunk is, bár a hőmérséklet fagypont körül volt.

Mikor kiértünk, furcsa idő fogadott. A hegycsúcsok felhőben, hideg szél, teljesen megváltozott az idő. Mindez kb. húsz perc alatt. Meglepő volt.

Lementünk a felvonóval, majd a fáradt vándorok ismét buszoztak a kocsihoz :) Égett a pofám, de ráfogtam a fájós térdemre. Végül nagyon-nagyon jól jártunk, ugyanis a sofőr próbált a kedvünkben járni, és közvetlenül a kocsink mellé parkolt. Így is csöpögött már az eső, amire bepakoltuk a hálózsákokat a kocsiba. Egész lefeleúton mögöttünk járt az eső, de végül mi nem áztunk el.

Előző nap azon viccelődtünk az uszodában, hogy nagyon megöregedtünk, hogy ülünk az élményfürdőben, és masszíroztatjuk a hátunkat. Abban maradtunk, hogy egy egész napos mászás után esetleg megérdemelnénk. Hát most jól esett. Jól elfáradtunk, meg éhesek is voltunk, még záróra előtt eljöttünk.

4. nap

Esik. Várható volt.

Vásárlás után megkerestük a ramsaui fürdőt a változatosság kedvéért. Azt hittem, rengetegen lesznek, de befértünk. Nagyjából kitisztult az idő, gyönyörű volt a kilátás a medencéből :) Délutánra kisütött a nap is, így a tervezett horgászás helyett inkább repülni mentünk.

A Planaion kellemes startszél fogadott, bár lehetett volna erősebb kicsit. Apa elstartolt Bluluval tandemben, aztán és is gyorsan, Zoli meg lejött felvonóval. A leszállóból apa felment a kocsihoz, ott találkozott Zozóval. Addig mi Bluluval összecsomagoltunk. Tetszett neki a repülés, gyönyörű hely volt.

Becéloztuk ismét a halastavat. Némi eltévedés után sikerült megtalálni. Kicsit gyanús volt a sok csillag, meg a parkoló autók színvonala. Éreztem, hogy nem vagyunk jó helyen. De abból, hogy túl drágának tűnt, nem következett, hogy jó a kiszolgálás. Jó tíz percet álldogálltam a recepción (nem is egyedül), de nem jött senki. Horgászásról ennyit :(

5. nap

Utolsó nap, másnapra jött a rossz idő.

Apa korai startot próbált Zozóval, én meg összepakoltam Bluluval. Már kijelentkeztünk, de ők nem tudtak elstartolni. DNy-i hátszél fújt. Zozó áfonyát szedett, legalábbis a kabátja és a nadrágja alapján :(

Átmentünk a Stoderzinkenre. Ott DNy-i starthely van, bár a túl erős széltől féltünk. Felérve tényleg az fogadott. A repülhetőség határán volt. Apa próbált lebeszélni róla, én nem hagytam magam. Ajánlottam, hogy menjenek strandolni, engem meg hagyjanak fönt. Nem mert. Ugyan jópár ernyős ült a starthelyen, én úgy gondoltam, hogy el tudnék startolni. A felső starthelyről repült egy ernyős, nem volt reménytelen a szél. De kitekerni nem tudott.

Kiterítettem, startolnék, erre leállt a szél. Teljesen. Ezzel egyidőben kinőtt egy kumó, amiben együtt tekert az összes sárkányos, néhány vihornya, és az a pár ernyős, aki föntől startolt.

Elstartoltam én is.A beülőbe nem tudtam beülni. Gondoltam, Zozó repült vele, biztos rövidebbre húzták, majd magasabban megigazítom. Érdekes idő volt: valahogy minden turbulencia csukott is. Az ernyő meg nem fordult. Arra fogtam, hogy nem tudok beledőlni. Ennek ellenére viszonylag könnyen kitekertem. A többiek elindultak, én meg nekiálltam átállítani a beülőt. De egyik heveder se volt behúzva. Néhány elég csúnya kifejezés hagyta el a számat (amit ott fent senki se hallott; ha hallott volna, se értett volna). Ugyanis a gyorsítóm volt leakadva, az húzta a beülőt. A tandemezés után én kivettem a cippzáras zsebből, de egy tartófülön át lett fűzve. Kifordultam a hegytől, gondolkodtam, mi legyen. Megpróbáltam kiakasztani, de nem sikerült. Már eszembe jutott, hogy levágom. De sajnáltam, meg féltem is, hogy szükségem lesz rá. Közben kiértem a hegytől, el kellett dönteni, hogy merre. Balra sodort a szél, ha sokat szerencsétlenkedek még, akkor vissza se fogok érni. Így jobbra lett. Úgyis a Dachsteinra vágytam, Gosaut akatam megnézni. Erre ma esélyem se volt.

Végül sikerült kiakasztani a gyorsítót, ettől a másik oldal belazult. Visszamentem a hegyre, de most nem adta. A balra sodródó termikben tekert egy ernyő, elég erős liftnek tűnt. Én már nem értem el :( Nívóba értem vissza a lejtőbe. Dühösen kitekertem még egyszer. Most szerencsém volt: egy hetes emelésbe futottam, pillanatok alatt feljutottam. Nem mertem befelhőzni, mert nem voltam egyedül. Egy vihornya már eltűnt felettem.

És ekkor kiírtam a célt: Ramsau, nyáribob-pálya. Ezzel fűztek ugyanis a gyerekek, de egyébként már biztos nem megyünk odáig vissza.

A szomszéd hegyre egész jól átértem a szembeszél ellenére. Azért hiányzott a gyorsító. Ott volt az emelés, ahova vártam. A következő hegy érdekesebb volt. Kint egy sziklafal, utána egy zöld mező,  a hegycsúcs csak emögött. Több szempontból is a sziklafalra esett a választásom. Persz, hogy hátul volt a termik. Egyes-másfelest tekertem, közben sodródtam vissza. Végül megtaláltam, kiemelkedtem, elindultam tovább. A meglepetés most ért: a kék ég alatt előre haladva még jó  sokáig emelt. Kaptam 400m-t ajándékba! A túloldalon nemcsak a felhőalap volt alattam, de a felhők teteje is! A következő völgy a Silberkarklamm. Sokat nem láttam belőle, mert a hidegtől könnyezni kezdett a szemem. Fényképezőgép meg nem volt nálam. Ez már a starthelyen feltűnt, de babonából nem mertem kérni.

Ezután egy sima, füves fal előtti lefutógerincet kellett átrepülni. Örültem, mert nekem jó magasan sikerült. Korábban láttam itt egy ernyőt küzdeni. De utána nem találtam a várt termiket. Magasan fújt a szél, itt már inkább Ny-ÉNy. A völgy falát alacsonyan nem érte. Bíztam a Nap erejében, de tudtam, hogy beljebb kéne menni. Ott beszűkült a völgy, Ny felé fordult, és sziklás volt. Nem lehetett feljutni.

Itt már túl voltam azon a részen, ahol necces a leszálló. Igaz, végig abban bíztam, hogy a szél úgyis kifúj a hegytől. Végülis Ramsauban szállok le! Csak még egy ajándék termiket kérek! Azzal meglenne a Dachstein, és onnan látnám Gosaut.

Hát nem. Pedig beálltam a lejtőre, türelmesen gyalultam, de megint egy szűk katlan bejáratánál találtam magam. Bent a tuti emelés, a kereszt felett tekert is valaki. De a falat oldalról kerülte a szél. 10-15 km/h-val haladtam csak, és nem emelt. Egy kiugró sziklatornyon fellejtőztem még, adott valamit, de vége. Itt jött a meglepetés: a szél olyan erős volt, hogy esélytelen volt a leszállót elérni. Néztem közelebbit, végül gyakorlatilag a legelső mezőre szálltam le. Völgyszél nem volt, helyette erős Ny-i szél fújt lent is. Még jó, hogy nem az eredetileg kinézett leszállóba mentem… Később vagy öt ernyőt láttam a Dachsteinon repülni. Nagyon dühös voltam, hogy nekem nem sikerült. Olyan közel volt már a nyugati sziklafal.

Hívtam Danit, azt mondta, hogy már a kezében volt a telefon, hogy felhívjon. Aichban voltak a strandon, Gröbmingbe nem fértek be. Meglepődött, mikor mondtam, hogy hol vagyok. Kb. öt órára értek el hozzám. A rittisbergi felvonó ötig volt, így én lemondtam a bobról. Gyöngyvér nem, előkapta az újságot, és kinyomozta, hogy csak hatkor zár. Irány oda, csak három kilóméter. Hosszú sor, de megérte, sikerült! Egy csúszást engedélyeztünk, de nem is lett volna sokkal többre idő, bezárt. A parkolója közös volt egy szuper stranddal. Nem terveztünk még arra is költeni, különösen, hogy csak egyet csobbantunk volna. Ismét Blulu jött: a fotó alapján ő felismerte a helyet, és tudta, hogy van ingyenjegyünk. Úsztunk (kicsit hideg volt) és majdnem elsüllyedtünk egy szörfdeszkával. Pompás befejezése volt a nyaralásnak!

Már csak haza kellett érni. A Wörschachklammot eltettük legközelebbre.