2011. július

A gyerekek egy hétre angol táborba mentek a Balatonra, a nyulakat meg rábíztam a szomszédra, így szabadok voltunk :) Sajnos az idő nem nézett ki jónak. Hétfőn reggel indultunk, keddre köztes anticiklont mondtak. Szerdától viszont egyértelműen rossz időt. Akkor még úgy láttuk, hogy az Alpok déli felén jó marad, de nem. Ott még többet esett. Csütörtökön majdnem hazajöttünk. Aztán kihúztuk az esőben, majd még egy napig rossz volt. Szombaton hazaindultunk, mert vasárnapra főnt mondtak. De utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy még egy napot maradunk.

Már előre kinéztük a Zillertalt, hogy megnézhessük a Hintertux gleccsert. Mi mindent megtettünk ennek érdekében.

1. nap

Későn tudtunk csak elindulni, így bőven délután volt, mire megérkeztünk. Átmentünk egy kisebb fronton, amikor megérkeztünk, a hegyek felhőben voltak. Bejelentkeztünk a kempingbe, minden jó volt, csak nem volt netünk. Elindultunk egy kisebb Klettersteigra. Tőlünk nem messze indult, és két óra alatt meg lehetett járni. Önbizalmunk bőven volt, rögtön a legnehezebbel kezdtük. Nem volt technikás, viszont izomlázam lett utána :) Meleg és párás idő volt, de lebeszéltem apát a sörről. Inkább megpróbáltunk lemenni a patakhoz. Ez nem sikerült, úgyhogy inkább zuhany lett belőle. A sört se lehetett kihagyni. Este egy ernyő lejtőzött az Ahornon a felhőalap alatt. Csillagfényes éjszakánk lett.

2. nap

Felébredtem a sátorban: minden árnyékban volt. El is ment a kedvem attól, hogy kibújjak. Aztán rájöttünk, hogy a Zillertalban 9:22-kor jön fel a nap (a sátrunk vonalában :) Olyan szűk a völgy, hogy csak dél körül süt be a nap. Ez meghozta a kedvem :))) Reggeliztünk az otthonról hozott kajákból, aztán elindultunk. A felvonót keresve kicsit eltévedtünk, Mayrhofen központjában ugyanis leginkább gyalog lehet közlekedni. Beugrottunk egy üzletbe, vettünk uzsonnát, meg kávéztunk. Fizető parkolót találtunk, ami ugyan nem volt drága, de előre meg kellett becsülni, hogy meddig maradunk. Elriasztásképpen egy fegyveres rendőr járkált körbe, ellenőrizve a jegyeket. 16:15-ben állapodtunk meg.

Fölcuccoltunk, optimáltunk kicsit a jegyeken: a Gastekartés egy alkalom ugyanannyi volt, mint az öt fel. Ugyan némi sorbanállást meg lehetett volna úszni, de nem mertük bevállalni a többet.

Felmentünk a felvonóval. Már a déli oldal élt, át kellett gyalogolni. Én meg lusta voltam, és még mindig nem varrtam meg a hátizsákom, így nagyon nehéz volt cipelni. Apa besegített. A starthelyen azonnal leszólítottak mindkettőnket a nézelődők, hogy elvisszük-e őket tandemben. A helyi tandempilóták (legalább hatan) folyamatosan hordták az utasokat kb. 100 euróért.

A starthely nem volt túl meggyőző, és úgy tűnt, hogy a távolabbin esélyesebb lenne, ezért még átgyalogoltunk. Ez teljesen feleslegesnek bizonyult.

Amikor valaki 100m fölé emelkedett végre, mi is elstartoltunk.

A környező összes hegynek kumója nőtt, de ennek az egynek nem akart. Lejtőztük a hegyet hősiesen, 2-300m-ig emelkedve a lejtőszélben. De a pici termikbuborékoknak mindig kiestünk az alján. Vagy harminc pilóta volt, sokan csak lecsúsztak. Jó fél óra után apának adta valami. Nekem nem sikerült utánamennem.

Háromszor próbáltam visszaszállni, közte mindig meggondoltam magam, hogy leszálljak vagy kitekerjek. Végül visszaszálltam. Ettem egy fagyit, megmosakodtam. Kerestem apát, de nem volt elérhető. Azt gondoltam, még repül; levegőből rég nem láttam.

Fél négykor újra elstartoltam. Úgy számoltam, hogy egy kényelmes lecsúszás még belefér, mielőtt lejár a parkolójegy. Még ingáztam egyet-kettőt a hegy előtt, bizonyítandó, hogy ha akarnék, fent tudnék maradni. Megváltozott az idő. Bekúszott nyugat felől néhány kumó a hegy fölé, és süllyedések is voltak. Kifordultam a hegytől, még páran maradtak lejtőzni. Ahogy nyílt légtérbe értem, elkezdett emelni. Gondoltam, átsiklom rajta. Nem erősödött másfél fölé, de stabilan tartott 2km-en keresztül. Húztam két spirált, és dühöngtem magamban. Bíztam benne, hogy legalább apa nagyot repül. Lejjebb jutottam, és kiértem a völgy fölé. Itt már magától is süllyedt. Jött egy sms. Befordultam északnak, a kemping irányába, hogy kényelmesen olvashassam. Így is kaptam egy frontstallt, amíg elővadásztam a telefont. Dani írta, az volt benne, hogy leszállt, megy a kocsiért, és ne menjek a kemping fölé, mert rotoros. Azt hittem, szétrobbanok. Innen már nem volt visszaút, irány a leszálló. Tíz perc múlva apa megjött értem, és gratulált (volna) életem leghosszabb repüléséért. Mondtam, hogy visszaszálltam pihizni, így nem érdemlem. Már aggódott értem, ugyanis egy órája földön volt már… Áááááááááááááá!!!!!!!!! Akkor én még repülhetnék :(((((( Nem akart hívni levegőben, az sms meg nem jött meg. Ő se kapta meg az enyémet. Miután kitekert, átment a szomszéd hegyre, megnézte a Gerlospasst, de annyira erős volt a szél, hogy nem ment tovább, inkább betolta szembeszélben a leszállóba.

Morogtam kicsit, aztán elmentünk vásárolni. Az Ahorn délután nem működött, mivel az erős DNy-i szél elnyomta a völgyszelet. Elindultunk a szemben levő völgybe a tóhoz, de útlezárásba ütköztünk. Mászni nem volt erőnk, a patak ma se jött be. Elcsábultunk egy-egy pohár borra a kempingben. Zárórái üldögéltünk vele, a Hauswein-klein itt nagyon sok volt :) A kettő árából pedig alig jött volna ki egy pohár sör.

3. nap

Felhős napra ébredtünk.  Számítottunk is rá, kinéztünk egy E-s Klettersteigot nem túl messze, nem túl magasan. Kicsit nyomoztunk a térképeken, és rájöttünk, hogy tegnap rossz tóhoz indultunk el. Amit meg szerettünk volna nézni, az sokkal közelebb van, viszont fizetős az út. Mai célpontunk, Ginzling épp a tegnapi lezárt út felé volt, de a régi, egysávos alagúton át lehetett menni. A gps-koordináták segítségével megtaláltuk a helyet. Ha az út túlfelére parkoltunk volna, akkor tábla is mutatta volna :)

Beszállás öt perc, kicsit (nagyon) meleg volt. Örültünk is az árnyéknak időnként, meg féltünk is, hogy megázunk. Az esőkabátokat mindenesetre betettem. Elfáradtunk rendesen, de megcsináltuk! Az e-s szakasz épp annyi volt, hogy izgulhassak előtte, és büszke legyek utána.

Amint kiértünk a csúcsra, jött a kifutószél, hozott néhány csapp esőt is. Gyorsan lementünk, a parkoló mellett a patakban (a híd alatt) lemosakodtunk, és irány vissza. Az alagútból kiérve komoly eső fogadott minket. Jó helyen voltunk eddig!

Meg se álltunk a sátornál, továbbmentünk enni meg netezni. Siralmasan nézett ki, de nem volt időnk alaposabban megnézni. Úgy tűnt, hogy az Inntalban jobb idő van, ezért elmentünk nosztalgiázni az Achenseehez. A Dalfazer-vízesést terveztük meglátogatni, és most vittünk beülőt is :) Meg egy doboz hideg sört.

Majdnem eltévedtünk, de sikerült. Egy jó adagot kellett a végén lemenni. Viszont a drótkötél sokkal magasabbra ment, mint gondoltuk. Előzőleg nem szúrtuk ki, de most a gyakorlott szemünkkel láttuk, hogy egész a vízesés tetejéig vezet. Feljebb nem lehetett belátni. Semmit nem tudtunk az útról… Nem találtam meg neten, nem tudtam, hogy mennyire nehéz, milyen hosszú. Dani szerint szerepet cseréltünk, mivel most én voltam az az őrült, aki kaja és meleg ruha nélkül nekivág az útnak, amiről nem tudtam, hogy sötétedés előtt be tudjuk-e fejezni. Ő próbált visszafogni, én meg győzködtem, hogy vissza tudunk mászni. Nehéz lett volna.

Fölértünk a vízesés tetejére, de szét se néztem igazán, csak az utat kerestük. Fölfele egy másik sziklán vezetett, de tovább megint nem láttunk. Itt már könnyebb volt, visszafele is mehettünk volna, így felmásztunk. Ezután egy erdei szakasz közeledett, majd egy szögesdrót. Nagyon örültünk neki. A túlfelén annak az útnak a folytatása, amire idefele tévedtünk.

Dani elmélkedett kicist, hogy mi lesz így vele, ha én vagyok a meggondolatlanabb…

Lefele menet megnéztük még egyszer a vízesést, elméláztunk azon, hogy merre kéne itt vezetni az utat, aztán elindultunk lefelé. Útközben kiültünk egy pihenőpadra, és a kilátásban gyönyörködtünk. A völgyben süvített a szél, tó vizén tarajos hullámok voltak, szembe a starthely felhőalapon, a felszálló felhőkön megfestve a nagy völgyben fújó merőleges szél által keltett rotor… Megint jó helyen voltunk. Megittuk a sört, felhívtuk a gyerekeket, aztánlementünk a vízpartra sétálni. Nagyon hideg volt, de azért combig belementem. Kite-szörfösök készülődtek, őket néztük egy ideig. Jó lehet :)

4. nap

Egész éjjel szakadt az eső, aztán elállt. A reggelinket még épp kivárta, így szárazon gondolkodhattunk, hogy mit csináljunk; aztán a vizes sátrat csomagolhattuk. Elindultunk Bassanoba. Hosszú volt az út, nem is siettünk nagyon. Útközben vettünk apának egy nagyon akciós bakancsot (szerinte ronda a színe, de kényelmes), és ránéztünk a műholdképre.Hát… Nálunk ömlött az eső, Bassanoban dörgött-villámlott is. Rossz érzés lett volna a fizetős hágón átérve látni meg! Húztuk az időt, nem tudtuk, hazamenjünk-e.

Visszamentünk a Zillertalba, este megint lesátoroztunk, ezúttal csak egy éjszakára. Kipróbáltuk a másik kempinget is, de nem tetszett.

5. nap

Épp nem esett, de felhőgallér volt minden hegyen. A Gerlosssteint (tényleg három :) terveztük megmászni, de szinte egész nap felhőbe burkolózott. Vásároltunk, majd a parkolóból megláttam egy vízesést. Úgy döntöttünk, oda megyünk. Útközben megláttunk egy csapat szarvast egy kerítés mögött. Elfutottak előlünk, amikor közelebb akartunk menni. Az ajtón egy komoly tábla volt, miszerint: “Figyelem! Veszélyes vadállatok! ÉLETVESZÉLY!” Nem mentünk be…

A vízeséshez vezető úton rengeteg áfonyát ettünk. Volt még szeder, málna és szamóca is. Zozó hívott, hogy fáj a feje, aztán, hogy már jobban van.

A tandemes pilóták ebben az időben is sorra repültek. Pénzért bármit.

Bíztunk benne, hogy délutánra javul az idő, de nem. Örülhettünk, hogy nem esik. Megnéztük a másik Klettersteigot Mayrhofenben. Már bekötésnél fájt a kezem, volt néhány hólyagom az előzőekből. Szidtam magam, hogy a vékonyabb kesztyűt hoztam. A fiúké jobb volt, mint rájöttem. Zozóét meg elhoztam váltásnak. Leérés után láttuk, hogy a kocsitól 50m-re árulnak kesztyűt hatalmas összegért. Lefele vettünk is két párt, eső után köpönyeg gyanánt. Félidőben elkezdett csöpögni az eső :( Zozó eddigre jobban lett, Blulu viszont nem tudta elkergetni a felhőket. Azért megígérte, hogy megpróbálja. Végülis nem áztun meg, sőt, felérve eredetileg ettünk volna valami meleget, de az Ahorn kibukkant a felhőből. Na, nem a csúcs, csak a starthely. Így csak kávé lett, amihez két cl pálinkát is kaptunk fejenként. Számomra meglepő kombináció, de úgy tűnt, hogy itt menden vendégnek jár. Gyorsan fizettünk, aztán száguldottunk az Ahornra. Ahogy a Penken is kikerült a felhőből, sorra csúsztak ki az ernyősök. Régóta várhattak már erre.

Felérve szélcsend, majd egyre erősödő ÉK-i szél fogadott. Nagyon hideg volt, minden csupa víz. Kezdetben kb. 100m-rel voltunk felhőalap alatt. Amire benéztük a starthelyet (nem starthely volt, de ráfújt a szél, és volt szélmadzag meg három lépés a szakadék előtt) és kicuccoltunk, már felhőalapon voltunk. Mivel már úgyis elázott mindenünk, nem csomagoltunk vissza. Abban bíztam, hogy a völgy közepe felett nem esik.

Dani kicsit féltett a starttól, ezért én mentem előre. Én meg nagyon féltettem őt. Nagyon megörültem, amikor megláttam kibukkanni a felhőből. Az elején még emelt is. De 300m-rel lejjebb is csapódott ki a pára a ruhámra. Húztunk egy-egy jó kis spirált, aztán hagytuk az ernyőnket megszáradni. A leszállóban megint leszólítottak, hogy jönnének velem repülni :) Őrültek! Ilyen időben?!

Visszajelentkeztünk egy éjszakára az első kempingbe, a helyünk még üres volt, a recepciós lány meg emlékezett a nevünkre.

Dani pácolt lazacot sütött vacsorára, isteni volt!

6. nap

Hihetetlen, de tökéletes kék égre ébredtünk. Értsd: majd megfagytam hajnalban. Reggeli, csomagolás, majd irány a hegy. Ezúttal kerestünk egész napra parkolót. Folyamatosan startoltak, de senki sem tudott fennmaradni. Több mint egy órát ültünk a starthelyen, mire valakinek összejött néhány kör lejtő. Újabb óra múlva beálltunk mi is.

Visszaállt a világ rendje, már megint én aggódtam többet. Nem kell félni, hogy nincs aki visszafogja apát :)

Néha összefutottunk levegőben, jó volt. Aztán Dani átment a szembehegyre bepróbálni, de nem adta. Hamar a leszállóban végezte. Én nagyon türelmes maradtam (legalábbis próbáltam), így hihetetlen módon sikerült kiemelkednem. 20 percig álltam egy 0,2-0,5-ben. Belefordulni nem lehetett, úgy nem emelt már. Egyensúlyoztam a hegy fölött, azóta sem értem, hogy mi volt ez. Mindenesetre csak nekem sikerült. 300m felett rotor fogadott, de lassan emelkedtem tovább. A gleccserem felhőben volt, és csúnya esőfüggöny jött szélirányból.Kimentem a völgy fölé. Alattam többen spiráloztak meg fület csuktak. Eközben ÉK-re szép idő volt. Apa hívott, hogy hol vagyok egyáltalán. Mondtam, hogy levegőben :) Megbeszéltem vele, hogy a Gerlospass bejáratánál találkozunk. Átmentem a napsütötte oldalra, itt már minden sötétben volt. Viszont se a völgy nem süllyedt, se a hegyoldal nem emelt. Lent még fújt valami völgyszél, fent meg süvített a kifutó. A hegy mellett nyugi volt, de nem akartam kísérteni a sorsot. Megtaláltam a szomszéd hegy kényelmes leszállóját, oda jött apa is. Jót repültem!

Irány Hollersbach!

A Gerlospass gyönyörű, de egy idő után elfogynak a leszállók. A fizető szakaszt elkerültük. Soha nem láttam még ebből az irányból a völgyet! A Krimml-vízesés után apa minden hegyet személyes iemerősként üdvözölt. Nagyon szeretem ezt a helyet.

Jött az árnyék már ide is, völgyszél se fújt, de azért felnéztünk a starthelyre. Bíztunk benne, hogy találkozunk fent pilótákkal, akiket kikérdezhetünk az időjárásról. De senki nem volt fönt. Ettünk egy levest, közben csöpögött az eső. A kávéra meg kisütött a nap. Tíz perc napsütés után startszél fújt. A pincérnéni nem tudott az időjárásban sgíteni, de találtunk egy pénzbedobós netterminált. Másnapra egyértelműen főnt jósoltak. Azt nem szerettem volna kipróbálni. Dani lecsúszott, és hazaindultunk.

Piesendorfban még beugrottam egy előre kinézett nyúltenyésztőhöz. Vicces lehettem: Jó estét, Magyarországról jöttem, neten találtam ezt a címet, és szeretném megnézni a nyulakat. Szegény bácsi viszont betegség miatt már az összes nyulát eladta. Kedélyesen elbeszélgettünk, hogy milyen szép fajtát tartott, aztán irány tovább. Azóta se tudom eldönteni, hogy nevet rajtam, vagy büszke, hogy híresek a nyulai :)

Hochkönig… Bischling…

Mi lenne, ha maradnánk? Gyors telefonok, döntöttünk: maradunk még egy  napot, és benézzük a következő nyaralásra tervezett kempinget. A címét sjnos nem tudtam. Majdnem záróra volt, amire az útépítés és több félrevezető tábla ellenére odataláltunk. Bejelentkeztünk, kaptunk Sommercardot, ami a helyi látványosságokra ingyenes belépőjegyet biztosít, meg chipkártyát a mosdóhoz. Felállítottuk a sátrat a patakparton (egész éjszaka csobogott :) , zuhanyoztunk, aludtunk.

7. nap

Kék ég ismét. Csomagoltunk, kijelentkeztünk és indultunk volna mászni, mikor leszállt a völgybe egy ernyő. Aztán még egy.

Elmentünk megkeresni a leszállót, ott azt mondták, hogy még lehet reülni. Gyorsan föl, különösen, hogy ingyen jegyünk volt.

Gyönyörű kilátás, stabil idő, enyhe startszél fogadott. Együtt tudtunk lecsúszni. Aztán én csomagoltam, apa ment a kocsiért.

Silberkarklamm

Ugyan szép a neve, és gyönyörű fotókat láttam a tóról, nem hagyott mély emlékeket. Ismét meleg volt, délben értünk oda. A magasban már fújt a DNy, rohantak a felhők, de csak a vihornyák repültek.

Megmásztuk az első falat, felmentünk az almhoz, de én lusta voltam továbbmenni. A tó esélytelen lett volna, az előzőnél gyengébb mászáshoz meg nem volt kedvem.

Lementünk. Kinéztem egy strandot, ahova volt belépőnk; direkt természetes vizet akartam. Kb. 15 fokos volt :((( Éppcsak megmártóztunk, aztán jöttünk is.

Ez a nyaralás után is egy hetet kellett pihennem! De az idő végleg elromlott, itthon is esik. Majd legközelebb!