A nyári szünet végére terveztünk egy hosszabb nyaralást. Az időjárás nem kedvezett, augusztus 20-a után nem látszott három egymást követő jó nap. Zoli ragaszkodott Olaszországhoz, akkor is, ha sokat kell utazni. Tehát a terv: a két jó napból az elsőn utazunk :(((, ezért megállunk repülni, másnap Dolomitok; utána átmegyünk Szlovéniába, ott jobb idő lesz; hazafele pedig beugrunk Gerlitzenre az akróversenyre.

1. nap (aug. 21. szombat)

Hajnali indulás, a magyar oldalon egész normális forgalom. De az osztrák-olasz utakon helyenként elviselhetetlen. Komolyan aggódtam, hogy a négy kemping egyikében találunk-e helyet.
Dani meggyőzött, hogy Embergeralm felé a középső autópályát és az utána következő hosszú országutas verziót válasszuk. Ennek a végén még néhány kilométer szerpentinezéssel elkerülhető a Katschbergtunnel, ami nemcsakhogy drága, de hatalmas dugó szokott itt lenni hétvégén. Ezt valóban elkerültük, de utána egy útépítés miatt egy órát araszoltunk az autópáyán, amire 7km-t megtettünk az első lehajtóig. Utána hallgattuk a rádióban, hogy az A2-t minkét irányba lezárták egy baleset miatt, a Katschbergnél is több órás sor volt. Két órára értünk föl a starthelyre, épp nem tűnt túl meggyőzőnek az idő, árnyékban volt a starthely, és kicsit gyenge volt a szél, és néha hátulról fújt. Ennek ellenére repültek; aki korán feljutott, annak a háromszög is sikerült. Az előrejelzés szerint egy szál kumónak sem szabadott volna lennie. Útközben az egyik semmeringi alagútból kibbukkanva sűrű köd fogadott, majd később is több csúcs felhőbe bújt. Kicsit vártam a starttal, aztán egy élénkülésben elstartoltunk jónéhányan. Meglepő módon a starthelytől jobbra emelt, arra húztunk mindannyian. Az elég gyengécske emelés kitekerését nehezítette egy pilóta, aki következetesen szembetekert :( Elindultam jobbra, arra vezet az út Olaszország felé :) De sehogyse értettem az időt, hova helyezkedjek. Délután volt már, de a lejtőben egész magasan is fújt a keleti völgyszél. Rengetegen jöttek visszafele, de mindenki a lejtőben küzdött; ha véletlen tekert volna, akkor sem értem alá… Végül kimentem, ahol beszűkül a völgy, ilyen alacsonyról nem mertem bevállalni; utólag látom, hogy simán kiadta volna.
Dani fölszedett, a többiek is lerohadtak, mentünk tovább. Fölvittem Sillianban a déli starthelyre, ahol nívóban lejtőztek. Elmentünk bevásárolni, apa lejtőzött, aztán sikerült kiemelkednie, és csúszott tovább a határig. Érte mentünk, majd becéloztuk a kempinget. Míg én épp lerágtam a körmöm a rengeteg autós láttán, Dani megállt egy útbaeső kemping mellett (ami nem is szerepelt a listámon), és mire kiszálltam volna a kocsiból, ő már bejelentkezett. A kemping hatalmas, közvetlenül a patakparton volt, megspóroltunk vele 15 km utat, és ráadásul jóval olcsóbb volt, mint amiket én találtam. Itt a gyerekek még gyereknek számítottak, a többi helyen hat év volt a korhatár. Fölállítottuk a sátrat, zuhanyoztunk, megnéztük a patakot, és töksötétben pisztrángot ettünk :)

2. nap

Gyönyörű kék égre ébredtünk, reggeli után el is indultunk felfedezni a környéket. Ismét rengeteg ember mindenhol. Az általam kinézett füves délelőtti starthelyre ugyan vezetett fel út, de csak a felszállítóautóval lehetett felmenni. Az elég drága volt, meg sor is állt hozzá, ezért arra jutottunk, hogy családostul felmegyünk inkább a Három Nővérhez. Útközben megnéztük a vészleszállót, nem tűnt túl meggyőzőnek. Fönt rengeteg autó volt, be se jutottunk a parkolóba. Kinéztünk a gerincre, ahol tapasztaltuk, hogy várakozásainknak megfelelően még a DK-i oldal él. A starthely DNy-i, mivel arra van leszálló :) De a szél olyan ígéretesnek tűnt -rengeteg varjú lejtőzött, néha tekert is-, hogy Dani elstartolt. Volt egy mező a völgyben, meg a patakmeder is széles, valamint néhány száz méteren belül még vissza is lehetett volna szállni. Én megpróbáltam el se képzelni a dolgot, ugyanis utálok célraszállni. Helyben nem nagyon tartott, ezért elment valami déli sziklafalat keresni. Ezt sajnos keresztbehúzta egy völgy, ezért mire mi kijjebb sétáltunk megkeresni, ő már le is szállt. Kis séta, uzsi, aztán elmentünk felszedni. Gondolkodtunk, mi legyen: a tóban nem lehetett úszni, a horgásztó drága volt, a hegy árnyékban volt, a szél továbbra is keleti volt. Végül én döntöttem: felmegyünk, nem maradhatok le ezen a gyönyörű helyen a repülésről, hátha kisüt a nap. Felmentünk, a nap kisütött, de a szél még mindig keleti. Felsétáltunk (négykézláb) a lövészállásokat megnézni. Ismét kiábrándító volt elképzelni, hogy ezen az álomszép hegyen húzódott valaha a frontvonal… Meglepetésünkre az alagút több száz méteren keresztül haladt a szikla tövében: egyre tovább mentünk. Egy nagy hasadékban föl kellett néznünk. Mivel a vizünk elfogyott, a hátizsákot letettük, és másztunk tovább. 100m után már szükség lett volna némi felszerelésre a biztonságos mászáshoz, ezért onnan visszafordultunk. Mindenesetre megérte kipróbálni, milyen a hatalmas sziklatornyok között lenni. Felvettük a hátizsákot, és mentünk tovább az alagútban. Lehetett volna még tovább is menni, még fordult tovább az ösvény a nyugati falra is, de mi visszamentünk a kocsihoz. A keleti szél talán még erősödött is, pedig föntről egész észszerű starthelyet és leszállót néztünk ki. Elbúcsúztunk a szikláktól (ide még vissza kell jönni!), és lejöttünk. Kis séta a vízparton (senki se fogott halat, bár láttunk néhányat a tökéletesen átlátszó vízben), a sör a jéghideg patakban hűlt (tíz perc alatt tíz fokot :), majd becéloztunk egy fagyizót. Helyben nem ment egyszerűen, ezért visszamentünk a kempingbe, lezuhanyoztunk, és most világosban ettünk pisztrángot :) Vacsi után bementünk Cortina d’Amprezzóba a fagyiért. Nem volt egyszerű leparkolni, aztán az utcákon is tömeg volt. Végül találtunk egy fagyizót: nem volt valami különleges, de így az olasz fagyit kipipálhattuk. Megnéztük néhány rettenetesen drága üzlet kirakatát, egy-két bútort esetleg el is fogadtam volna, de összességében véve ez nem az én világom volt. Zoli sajnálta, hogy nincs nálunk fényképezőgép, mert így nem tudott lefényképezni egy igazi Ferrarit. Blulu nagyon fáradt volt, ezért el is mentünk aludni.

no images were found

3. nap

Összepakoltunk, és indulás Szlovéniába. Az út rettentő hosszú volt, azaz inkább lassú. Csak az elején és a legvégén láttunk hegyeket. Viszont a tegnap esti Ferrari épp elénk akart kitolatni a parkolóból: Dani udvariasan előreengedte. Aztán azonnal le is kanyarodott. Majd észrevettünk egy másikat nam sokkal előttünk. Sajnos néhány motoros is volt köztünk, így a kanyarokban próbáltam fotózni, mindenesetre Zozó lázban égett, és próbálta az autó minden porcikáját jól az emlékezetébe vésni.

no images were found


Rengeteg szerpentin után felértünk a Mangart előtti parkolóba. Már reggel óta néztük az alacsony felhőalapot, ráadásul délutánra esőt, zivit is jósoltak. A parkoló felhőalapon volt, a hágón süvített át a szél. Felöltöztünk, és nagyon vágytunk az északi falra, a rotorba. De a lefelé vezető utat nem volt olyan egyszerű megtalálni. Szerencsére nem indultunk el az elsőre kinézett ösvényen. Ehelyett kb. 80m-t kellett felfele menni, onnan ki a gerincre, át a határon: egy drótkerítés, ami a szlovén és az olasz birkákat választotta el egymástól :) A túloldalon azonnal kellemesebb idő fogadott. A szél nem fújt, a völgyben sütött a nap, de távolabb sorakoztak a felhők. Később nőtt egy zivi Gerlitzen környékére is. Innen jól belátható volt, és van egy menedékház a fal aljában, ezért továbbmentünk. Csatlakozott hozzánk Jiri, a cseh turista is. Ő már megmászta aznap a ferratát, de annyira tetszett neki, hogy még egy kört ment, bár a barátai már söröztek a turistaházban. Mi örültünk, hogy valaki mutatja az utat, ő meg, hogy nincs egyedül. Beszélgettünk, próbált csehül káromkodni tanítani minket. Én a szeretleket sem voltam képes megjegyezni. Ő tudta a “Tízezer lépés”-t, ugyanis Omega-rajongó volt :) A bekötés előtt megettük a szendvicseinket, őt előreengedtük, Daninak meg kifolyt a víz a hátizsákban :( Az út nagyon izgalmas volt: többször másztunk barlangban, máskor a hatlmas sziklafal alattunk-felettünk; mindez végig drótkötéllel biztosítva, de meghagyva a lehetőséget arra, hogy kezünkkel a sziklába kapaszkodhassunk. Végig láttuk magunk felett az átsodródó felhőket, de amire visszaértünk a kocsihoz, kisütött a nap, és először egészben is megláthattuk a Mangartot. Arra nem maradt időnk, hogy a csúcsra is felmásszunk, kellett hagyni valamit máskorra is. Fáradtan és éhesen értünk a kempingbe. Gyors sátorállítás, közben Blulu el is aludt. Ettünk két pizzát a kedvenc boveci éttermünkben (az egyik felét elhoztuk reggelire), aztán alvás.

no images were found

4. nap

Fejfájással ébredtem :((( Felhős ég, repülni nem lehet, de ezt sejtettük is előre. Örültünk, hogy nem esik. Sétáltunk a Soca partján, aztán ugrottunk is egyet-egyet :) Még a tavalyinál is hidegebb volt a víz.

no images were found


Aztán Kobarid felé indultunk, eredeti terv szerint ebédelni. Ehelyett megálltunk a Boka vízesés parkolójában, és piknikeztünk a patakmederben :) Aztán esőkabátokkal felszerelve feljebb sétáltunk. Eredetileg csak annyira akartunk, hogy láthassuk szemből a vízesést. Aztán mindig kicsit tovább, azt a sziklát, a következő barlangot, még ezt a medencét… Végül közvetlen a vízesés alatti sziklákig jutottunk. Innen fordultunk csak vissza, most is azért, mert ismét elkezdett csöpögni az eső, és csúszni a kő. Ezt Dani lábujja bánta :((( Néhol keresgélni kellett, hogy egyáltalán merről jöttünk, de leértünk. Végül az esőkabátokat fel se vettük, bár időnként megálltunk egy-egy szikla árnyékában. Így már megérdemeltük a vacsit: Dani pisztráng, mi sülthús-tál a zöld étteremben. Kint szakadó eső… egész éjjel zuhogott, dörgött-villámlott.

no images were found

5. nap

És reggelre elállt :)
Azért nem volt tökéletes. Vásárlás, reggeli, irány Lijak. Péter vicces úton navigált: volt benne némi erdei földút, de végül odaértünk. Útközben alacsony felhőalap, élénk északias szél, elég reménytelennek tűnt. Még a parkolóban sem volt meggyőző, én abban sem voltam biztos, hogy jó helyen járunk; ennek ellenére apa kipakolta a cuccaimat. Gyöngyvér emlékezett legjobban a helyre, szerinte jó volt. Kiérve a starthelyre közel optimális idő fogadott: kicsit sok felhő, kicsit alacsony alap, kicsit gyenge szél, de repülhető. Sehol senki. Kiterítettem a starthely közepére, majd jött egy helyi pilóta, és elstartolt. Nívóban tartott a hegy. Negyed órát repültem 0-100m-en, aztán visszaszálltam. Én! Na jó, nem terveztem negatívosra, és a fenyőt sem szándékoztam érinteni, de végül a starthely közepén álltam sértetlenül, még az ernyőt is szépen raktam le. A szél gyengült, ezért Dani nem vitte el az ernyőm. Én is csak lecsúszásra számítottam. -100m-ről girheltem vissza, amikor végre kifogtam egy emelést. Összefutottam egy keselyűvel is :)) Ezt látva már több pilóta is lett a levegőben. Kimentem a leszálló fölé, tekerésztem kicsit, aztán mikor láttam az autót megérkezni, leszálltam.
Nova Goricában sétáltunk, vettünk egy fagyit, ami nem volt túl jó, aztán találtunk jobbat is. Hazafele megálltunk a Kanalban fürdeni a Socaban :) Itt már egész melegnek tűnt: 16 fok körül. Szedtünk fügét, uzsiztunk. Kobaridban elcsábultunk egy lazacos pizzára, jó volt.

6. nap

Végre jó idő, mindeközben Gerlitzenen köd nyugati széllel. Felmentünk a Stolra, senki… Fél óra múlva tömeg volt a starthelyen. Gyenge szél, a hegycsúcs felhőben, már több száz méterrel alattunk kicsapódtak a párapamacsok. Senki nem akart festeni. Jött egy csapat keselyű: a gyerekek végre elhitték, hogy ez egy szép állat. Én úgy éreztem, hogy itt a várt jel, és elstartoltam. Két ernyőssel repültem nívó és felhőalap között, még a keselyűk is befelhőztek. Fél óra múlva összezárt a felhő a starthely magasságában, és sokan is lettünk, meg a felhő is; elmentem leszállni. A leszállóban vitatkoztam kicsit a helyi rendőrrel, hogy ne büntessen már meg: ugyanis a táblával jelzett leszálló már nem leszálló. Daniék jó sokára szedtek föl, aztán elindultunk. Nosztalgiázni akartunk a Prisankon, ezért a lassabb utat választottuk a két hágón keresztül. Az osztrák oldalon még kifogtunk egy útépítést is. Felvonózárás előtt tíz perccel értünk Gerlitzenre. Tandemezni nem volt jó a szél, Dani felrohant a Kanzelre csúszni. Mi áfonyát szedtünk, grillcsirkét vettünk, és indultunk volna a strandra, amikor megláttuk apát a leszállóban. Bementünk a strandra, irány a víz, és onnan nézhettük Pali futamát. Akárhogy drukkoltunk neki, néhány méterrel elvétette a leszállást, és elázott minden cucca. Pancsolás, fejes, fürdés (szappannal és melegvízzel: ismét fehér embernek éreztem magam), vacsora, indulás haza.
Összességében minden belefért a nyaralásba, de mindenből túl kevés. Hazaérve elromlott az idő, egy hete hideg van és esik is. Az Alpokban havazott: ahol nemrég rövidujjú pólóban sétáltunk, most fél méter hó van. Végülis jókor jöttünk haza.