Ugyan megfogadtam, hogy harminc fölött már nem kísérletezek havas sportokkal, de mégis összejött. Szerda este tíz: Tociék holnap mennek a Mátrába, van-e kedvünk hozzá. Persze. Gyors pakolás.

Másnap reggel a törpék nem is sejtettek semmit. Apa készített nyolc szendvicset az útra, majd felhívta Betti nénit, hogy ma nem mennénk suliba. Mint később az éhhalál küszöbén rájöttünk, két szendvics a gyerekek iskolatáskájában landolt. Kellett nekünk a meglepetés.

Végül kis késéssel, de még tíz előtt megérkeztünk Mátraszentistvánra. Parkolóhely, öltözés, információ. Kölcsönző lent. Kocsiba vissza, két km, parkolás, kölcsönzés. A felvonónál már ekkor hatalmas sor állt. Cucc megvan, kis kavarás, hogy hogyan kéne beállítani. Mint utólag kiderült, az enyémet sikerült elrontani. Ugyan mindenkitől legalább ötször megkérdeztem, hogy bizos normális-e, hogy nekem összefele állnak a lábaim. Állítólag normális :((((

Irány a pálya. Azt mondták, a felvonón egyszer fölengednek, ha lent kölcsönöztünk. Némi féllábas rollerezés után (szörnyű volt) nagynehezen eljutottunk a felvonóig. Andi vitte a gyerekeket, bár szerintem képtelenség lett volna feljutni. Bzümi valahogy leküzdötte a felvonót, de Blulu kb. 50m után lepotty. Andival lecsúsztak. Mint utólag megtudtam, Bzüminek szóltak, hogy az apukája leesett, ezért ő elindult lefele. Én öt méterre jutottam, majd a leesés után úgy fejbevágott a következő húzóka, hogy két nap fejfájásos agyrázkódást szedtem össze. Némi üvöltözés után sikerült Bzümit felszednie a Tocinak, majd hárman felvonó, hárman kocsi. Sajnos másodszorra Bzüminek nem jött össze, valamint harmadszorra és negyedszerre sem. Nem tudom, először hogy sikerült.

Ja, igen. Pisilni lent nem lehet, azt mondták, a mosdó fönt van. Fönt azt mondták, hogy lent az étteremben. Mint kiderült, az félúton volt. Tehát úgy két és fél óra alatt oda is eljutottunk, persze gyalog. Meg fölfele is gyalog.

Végre eljutottunk odáig, hogy megpróbálunk csúszni. Fölállni kicsit nehéz volt, aztán sok eséssel ugyad, de sikerült lejutni. Újabb felvonó kísérlet, de nem jött össze. Kocsival föl ismét. Így három kör fért bele. Végülis a felvonóhoz úgyis őrült sor állt. De legalább a pályán nem voltak sokan.

A végén még Tociék csúsztak néhányat autós felszállítással. Bzümi nagyon bánatos volt, hogy nem mehetett. Tulajdonképpen egész nap minket várt a pálya alján. Néhányszor vissza is gyalogolt kicsit.

Mára befejeztük, túléltük. Kaját! A helyi étterembe nem fértünk be. Irány Pásztó. Eddigre sűrű köd, hóesés, csúszós út. Még ki is kellett tolni a Tociékat egyszer. Hatalmas vacsora az Ózonban (kb. öt éve nem jártunk arra), majd haza. Törpék elaludtak, mi gyors fürdés, alvás. Másnapra szörnyű izomláz. Ez csak nekünk, a gyerekeknek semmi baja nem volt. Összesen három kék foltot szereztem, ebből kettőt a felvonóval, a harmadikra nem emlékszem, de nem is fáj. Viszont az izomláz! Érdekes módon leginkább a karomban. Térdvédőt azért viszek legközelebb, meg persze a csuklóvédőt, ami nélkül én meg sem próbálnám. A bukósisak nem volt jellemző a pályán, csak gyerekeknek.

Nem is tudom, mi volt a jó benne, de már tervezzük, hogy hova megyünk legközelebb.