1999.júniusHallstatt a Dachstein lábánál, a Hallstätter See partján fekszik.

A tóba rengeteg, kristálytiszta vizu patak ömlik. Ezek nagyon gyorsfolyásúak, és hidegek.
A nagy szintkülönbség miatt sok a vízesés.

Olyan kevés az építkezésre alkalmas terület, hogy a házak helyenként szinte egymás tetején vannak.

Szeretném egyszer Hallstattot télen is megnézni.

Hallstattból elmentünk Obertraunba kirándulni, ahol megnéztük a jégbarlangot.

A jégbarlanghoz ilyen “Bergbahn”-nal jutottunk:

Majd még följebb utazva elértük a hóhatárt.

A hómentes foltokon gyönyöru kék virágok nyíltak.

Föntrõl így nézett ki a tó:

A hegyrõl nézelõdve azt láttuk, hogy Hallstatt felett vihar van. Sajnáltuk, hogy nem láthatjuk közelrõl. Azonban a viharfelhõ öt perc alatt elért hozzánk, és futhattunk vissza a Bergbahn épületébe. A felhõ olyan suru volt, hogy alig találtunk vissza, holott csak párszáz méterrõl volt szó.

Egy másik kirándulásunkon Gosauba mentünk.
Ez a Vorderer Gosausee:

Ez pedig a Hinterer Gosausee, ahova három óra gyaloglás es egy nagy vihar után érkeztünk meg. Bzümi feje és a kamera pelenkába van csomagolva a nagy esõ miatt. A kép jobb szélén egy gleccser látható, amint a tóba csúszik.